Aláírhatja Kolozsvár vezetősége Gyalu, Szászfenes, Kisbács, Apahida, Nemeszsuk és Bonchida vezetőségével a metropoliszövezeti helyi érdekeltségű vasútvonal (HÉV) tervének kivitelezésére vonatkozó megállapodást. A megállapodás Kolozsvárt a környező településekkel összekötő vasútvonal előmegvalósíthatósági tanulmányára, a megvalósíthatósági tanulmányra, a környezeti hatástanulmányra, illetve a beruházás stratégiai felmérésére vonatkozik.
Oláh Emese alpolgármester kiemelte, a HÉV létesítése egy hosszútávú, legalább 10 éves kifutású, integrált projekt része, amely a kolozsvári metróval és a körgyűrűvel kiegészülve remélhetőleg hosszú időre megoldja a kolozsváriak mobilitási gondjait. „A megállapodás aláírását követően elkezdődhet a tervezési folyamat. Jövőre a megvalósíthatósági előtanulmányok és tanulmányok elkészítését tervezzük, hogy erre a projektre már ebben a költségvetési ciklusban lehívhassunk uniós forrásokat” - mondta az alpolgármester.
Hozzátette, a megyeszékhelyt a metropoliszövezet helységeivel összekötő vonat biztonságos, modern, gyors és működőképes kiszolgálást biztosít az utasoknak. „A tervek szerint a HÉV Kolozsváron belül is közlekedik majd, így könnyű és gyors megközelíthetőséget biztosít a metropolisz övezetben élő, de a megyeszékhelyen dolgozó vagy tanuló lakosságnak. A városvezetés ezzel a beruházással is a városi autós közlekedés visszaszorítására törekszik” – hangsúlyozta Oláh Emese.
(maszol.ro)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek