Ideiglenesen nevet változtat az Igazi Csíki Sör: miután a marosvásárhelyi táblabíróság január végén helyt adott a Heineken Románia keresetének, amely ítélet szerint meg kell semmisíteni mindent, ami az Igazi Csíki Sör márkanévhez kapcsolódik, a csíkszentsimoni manufaktúra úgy döntött, Igazi Tiltott Sör néven folytatják a termék forgalmazását.
Lénárd András, a cég tulajdonosa érdeklődésünkre elmondta, továbbra is úgy gondolják, hogy ők a márka jogos tulajdonosai, és reményei szerint ezt a következő egy-két évben be is fogják bizonyítani.
„Kellett egy ideiglenes megoldás addig, amíg az igazunk i betűjére a pontot fel tudjuk tenni. Azért döntöttünk az Igazi Tiltott Sör név mellett, mert ebben benne van maga a történet is, ugyanakkor a címke hátoldalára is felkerült ez a momentum. Tőlünk jelen pillanatban már csak Tiltott néven megy ki termék. Egyébként azt senki sem kérdőjelezi meg, hogy a Csíkszeredában több száz éves hagyománnyal rendelkező sört az emberek mindig Csíki Sör néven emlegették, de ez nem volt márka, és ez ugye a márkáról szól″ – emelte ki Lénárd.
(kronika.ro)
GARVAN We are genuine providers of Bank Guarantee (BG), Standby Letter of Credit (SBLC). Issuance is by AA (...)
richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? További információkért vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (...)
NAGY HÍR SZÁMODRA... NAGY HÍR SZÁMODRA... Szüksége van pénzügyi kölcsönre; autóvásárláshoz, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek