no
2024. május 13., hétfő Szervác napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kelemen Hunor: a PSD-vel és ALDE-val kötött együttműködés számos eredményt hozott

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

politikában, a közösségi érdekvédelemben folyamatosan kell tervezni, és a mérlegkészítést is gyakran el kell végezni – fogalmazta meg a pénteki Kolozs Megyei Önkormányzati Konferencia feladatát az RMDSZ elnöke.


Széken, a Két év négy választás. Nincs politikai siker erős közösség nélkül című előadásában kiemelte, a Szövetség több olyan feladatot is teljesített az elmúlt időszakban, amely a közösségépítés szempontjából is kiemelten fontos volt.

Mindenekelőtt a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési kampányát említette, amelyet sikerre vitték: az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig felmutatták, erős és szolidáris az az ötvenmilliós közösség, amely jogainak európai védelmet akar. Abban bízik, hogy a 2019 után összeülő Európai Parlament és Bizottság érdemben foglalkozik majd az őshonos kisebbségek kérdésével.

A Szociáldemokrata Párttal és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével kötött parlamenti együttműködési megállapodás lépésről lépésre történő egyeztetést jelent – ha minden kérdésben nem is sikerül előre lépni, azonban számos eredményt hozott. A mai bértörvény bár nem tökéletes, sokkal jobb, mint elődje, és a hatalmi ágak szétválasztását célzó igazságszolgáltatási reform is elkezdődött. Kelemen Hunor határozott meggyőződése, hogy ez nem a korrupcióellenes harc leállításáról szól, hanem a szabadságjogok és demokratikus alapelvek védelméről.

A Szövetség álláspontja az, hogy a titkosszolgálat ne gyűrhesse maga alá az igazságszolgáltatást. Mint kiderült, olyat titkos megállapodások születtek a főügyészséggel, a Legfelsőbb Bírósággal, a Legfelsőbb Bírói Tanáccsal és azzal az inspekcióval, amely az ügyészek és bírák törvénytelenségét hivatott kivizsgálni, amelyek elfogadhatatlanok. Kelemen Hunor tájékoztatójában kiemelte azt is, néhány olyan tervezet is napirenden szerepel a parlamentben, amiben nem mindegy, hogy a magyar közösség tudja-e igazát érvényesíteni.

A közigazgatási törvény-tervezet jelenlegi formáját elfogadhatatlannak tartja, ezt jelzi az is, hogy az új kormány száz módosító indítványt nyújtott be ehhez. Nemcsak a prefektus hatáskörét emelnék az Alkotmány fölé, hanem cenzúráznák, a jegyző aláírásához kötnék minden tervezet közvitára bocsátását az önkormányzatokban.

A marosvásárhelyi római katolikus iskola ügye több egy vásárhelyi és egy iskolaügynél. Ez arról szól, hogy meg lehet-e akasztani különböző intézményes eszközökkel egy-egy intézmény működését ma Romániában. Ha igen, más magyar intézmények is következhetnek, a parlamenti demokrácia és a jogállam végét pedig az jelentené, ha nem lehet a politikai akaratot érvényesíteni – ezzel akar szembemenni az RMDSZ.

A jövő évi európai parlamenti választás tétje, hogy lesz-e 2-3 mandátuma a Szövetségnek. Erős európai jelenlétre azért van szükség, mert az őshonos kisebbségek ügye is csak azóta van napirenden, amióta a felvidéki magyar és magyarországi EP-képviselőkkel együtt a romániai magyar közösségnek is hangja van az Unióban. De időben kell felkészülni a két év múlva esedékes önkormányzati és parlamenti választásra is, amelyeken a 2016-os eredményeknél kevesebbel nem elégednek meg – fogalmazott. Az RMDSZ az elmúlt másfél esztendőben nyitott, nyíltan és kendőzetlenül beszél a problémákról, még akkor is, ha ez ma még egyeseket zavar.

Egy új párbeszédre van szükség, de azoknak az ígéreteknek a betartására, amelyeket közel harminc esztendeje kér a Szövetség. A szabadság nem fogy el, a többségi társadalom szabadságát, kultúrájához, anyanyelvéhez való jogát nem akarja megkérdőjelezni egy magyar ember sem, az előítéletekről és félelmekről folytatott beszélgetésnek azonban nincs alternatívja. Kelemen Hunor úgy látja, egyre többen lesznek azok, főként közvélemény-formálók, akik a regionális identitások kérdését is erősíteni kívánják, akárcsak az RMDSZ.

(transindex.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek