reg
2025. november 15., szombat Albert, Lipót napja
árfolyam:
1 euro = 5.0847 RON
1 dollár = 4.3768 RON
100 forint = 1.3226 RON

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság nem mondott le autonómiaigényéről

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarságnak az elmúlt 25 évben sikerült lefektetnie a belső önrendelkezés néhány fontos pillérét, és a közösség egy pillanatig sem mondott le az autonómiaigényéről, de csakis a román többség támogatásával érheti el a célját.


Az RMDSZ elnöke a szövetség honlapján közölt írásában fejtette ki erről a véleményét a romániai magyarság belső önrendelkezési igényét először kinyilvánító Kolozsvári nyilatkozat elfogadása 25. évfordulóján. „Akkor azt mondtuk, a magyar közösség jólétét a belső önrendelkezés biztosíthatja. Az azóta eltelt negyedszázadban több-kevesebb sikerrel érveltünk igazunk mellett.

"Vállalásainkért legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ezekben az időkben: az anyanyelv-használatban jelentős előrelépést értünk el a helyi közigazgatásban, létrehoztuk a magyar nyelvű oktatás teljes rendszerét az óvodától az egyetemig, megteremtettük a magyar kulturális intézményrendszert, hogy csak a legfontosabbakat említsük" – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki szerint demokráciában egy számbeli kisebbség csakis a többség támogatásának a megszerzésével érheti el céljait. Kelemen úgy vélte: a Kolozsvári nyilatkozat 25 évének, és Románia fennállása 100 évének az a mérlege, hogy minden egyes jogért és intézményért újra és újra meg kell harcolni, ezért mindennél sürgetőbb feladat új alapokra helyezni a többség-kisebbség viszonyt. A politikus szerint a 2018-as román centenárium esélyt is teremt arra, hogy kizökkentsék holtpontjáról a többség-kisebbség viszonyt. „Párbeszédet kezdeményezünk a román többséggel, a sérelmek kibeszélése mellett az együttélés új alapokra helyezését" – idézte az MTI a nyilatkozatot.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


reg
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
reg
banyavidek