Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra kérte a kormánykoalíciót, hogy találjon megoldást az úzvölgyi temetőben zajló munkálatok leállítása érdekében.
Kelemen úgy nyilatkozott a Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és ALDE-elnökkel folytatott megbeszélését követően, hogy az úzvölgyi temető helyzetét "nagyon sürgősen meg kell oldani, és ez a kormánytól függ".
Az RMDSZ elnöke ismertette a helyzetet a kisebbik kormánypárt elnökével, és azt kérte, hogy adminisztratív úton állítsák le az építkezést az úzvölgyi temetőben. "A polgármesternek nincs semmiféle engedélye, sem a kulturális minisztériumtól, sem a védelmi tárcától. Olyan közigazgatási területre lépett, amely nem hozzá tartozik. A 2010-es kormányrendelet leszögezi, hogy a kérdéses terület, Úzvölgye az ottani temetővel együtt Csíkszentmárton község tulajdona. Tehát a polgármester a szomszéd telkére ment és ott kezdett építkezni, és az adminisztratív és törvényes szempontokon túl ennek az országnak az összes lehetséges és lehetetlen törvényét is megsértette ezzel, de még a nemzetközi megállapodásokat is. Van egy morális vetülete is, amiről tárgyalni kell, és megoldást találni minden fél számára. Kértem az úzvölgyi munkálatok leállítását. Beszéltem erről a kormányfővel is, a két házelnökkel is. Elfogadhatatlan, ami ott történik" - mondta Kelemen Hunor.
Călin Popescu-Tăriceanu szerint "gyorsan és civilizáltan" megoldható az úzvölgyi temető körül kialakult helyzet. "A helyi érzékenységek figyelembevételével, és tekintetbe véve, hogy az első és a második világháború összes áldozatának meg kell adni a kellő tiszteletet, függetlenül attól, hogy a háború idején milyen nemzethez tartoztak, én azt hiszem, meg lehet találni a megoldást. Egy kis diplomácia és bölcsesség szükséges hozzá. Kelemen úrral szemrevételeztük a kérdést, és abban egyeztünk meg, hogy mindkét fél lépéseket kezdeményez a probléma civilizált megoldására" - mondta az ALDE elnöke.
(transindex.ro, agerpres.ro)
FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)
FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)
Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek