Az autonómiatervezet elkészült, most egy széles körű és alapos közvita következik – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap a szenátusban, úgy értékelve, új alkotmányra van szükség ahhoz, hogy esély legyen egy ilyen tervezet elfogadására.
Az autonómiatervezet elkészült, most egy széles körű és alapos közvita következik – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap a szenátusban, úgy értékelve, új alkotmányra van szükség ahhoz, hogy esély legyen egy ilyen tervezet elfogadására.
„Bejelenthetem, hogy az autonómiatervezet elkészült. Még folynak azonban az alakulaton belül a megbeszélések, és mihelyt ezeket befejezzük, be is mutatjuk a tervezetet” – mondta Kelemen Hunor, hangsúlyozva: az RMDSZ projektjéről van szó, a koalíciónak vagy a kormánynak nincs köze hozzá.
Rámutatott: „ahogy az alkotmánybíróság elolvasta az alkotmánymódosító tervezetet, Romániának nem most, 2015-ben vagy 2016-ban lenne szüksége egy új alkotmányra, hanem ennek középtávú projektnek kell lennie. (...) Nincs értelme, hogy összefoltozgassuk az alkotmánymódosítást, új tervezetet kell előkészítenünk” – mondotta még Kelemen.
(erdely.ma, haromszek.ro)
Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek