k rmdsz
2024. május 07., kedd Gizella napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kész a Székely Nemzeti Tanács őrtüzes terve

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kidolgozta már a tervét arra vonatkozóan, hogy október 25-én a Székelyföld körülbelül 750 km hosszúságú határán, kilométerenként óriásmáglyát gyújtsanak, vagy esetenként – a helyi viszonyoktól függően – kapcsoljanak fel fényszórókat naplemente után, egy előre megállapított időpontban – jelentette ki Gazda Zoltán.


A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a Krónikának elmondta, nem ért egyet Tamás Sándorral, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökével, aki szerint az elképzelés kivitelezhetetlen, mert az erdős területeken veszélyes lenne kilométerenként tüzet gyújtani.

„Jól ismerjük a Székelyföld határát, és jártunk már erdőben, tudjuk, mit kell tennünk” – jegyezte meg Gazda Zoltán. Mint mondta, Háromszék legmagasabb pontján, a több mint 1700 méteres Lakócán nem lesz tűz, helyette az 1300 méter magasan lévő Barta-mezőn lobbannak fel az őrlángok. Gazda úgy véli, kiválóan látszik az is, ha gépkocsik, motorkerékpárok vagy generátorok fényét tükrökkel vetítik az égre.

Az SZNT terve szerint a Székelyföld határán lévő településeken kijelölnek egy-egy gyülekezőhelyet, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak, de várhatóan kulturális műsort is szerveznek. A két település közötti kilométerenkénti őrtüzeket a tűzfelelősök gyújtják majd meg ugyanabban az időpontban.

A Sepsiszéki Székely Tanács elmondta, levelet küldtek a határtelepülések önkormányzatainak, hogy biztosítsanak gyülekezési pontokat, de a többi székelyföldi polgármestert is arra kérik, hogy jelöljék meg, melyik határ menti településhez csatlakoznak, ugyanakkor a magyarországi testvértelepüléseket is meghívják. Szeretnének műholdfelvételt készíttetni az akcióról, ám azt csak szakaszonként lehet összerakni, mert ha egész Székelyföldet befogják, már nem látszanak a tüzek.

Gazda Zoltán elmondta, hivatalos levélben még nem tájékoztatták az RMDSZ-t a tervről, próbáltak azonban személyesen találkozni a szövetség vezetőivel, de még nem kaptak időpontot. Mint ismeretes, a rendezvénnyel az SZNT Bukarest és a nagyvilág tudomására hozná, hogy a Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják.

Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke korábban azt javasolta, inkább a 2013 októberében tartott székelyek nagy meneteléséhez hasonló rendezvény megszervezésére lenne szükség a magyar politikai szervezetek összefogásával.

krónika.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Komoly hitel ajánlat Komoly hitelajánlat Sziasztok, természetes személy vagyok, aki a Magyar Köztársaság egész (...)

Komoly hitel ajánlat Komoly hitelajánlat Sziasztok, természetes személy vagyok, aki a Magyar Köztársaság egész (...)

dakany.endre@gmail.com Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? Vállalkozási hitelek? Jelzáloghitelek? (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek