k rmdsz
2024. május 06., hétfő Ivett napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Újjáépítenék a bözödújfalui templom összeomlott tornyát

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A tornyot az eredeti helyén restaurálnák, hisz az elárasztott falut jelképezi – mondta Erdőszentgyörgy polgármestere.


Az augusztus 1. és 2. között tartandó nyárádmenti, valamint a Felső-Kis-Küküllő menti fesztiválon és kézműves vásáron is gyűjtenek adományokat a bözödújfalui templomtorony újjáépítésére. Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy még 2014-ben alapították meg a Bözödújfaluért Egyesületet, amelyik az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatallal karöltve indított el egy széles összefogást.

„A gyűjtés első fázisa Csíksomlyón volt, ahol felkarolta a kezdeményezést Böjte Csaba testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, és az akciót addig szeretnék folytatni, amíg össze nem gyűjtik a pénzt a templomtorony újjáépítésére” – mondta az elöljáró. A polgármester hangsúlyozta: nem olyan templomot szeretnének, ahol misézni lehet, hanem a tornyot restaurálnák az eredeti helyén, a vízben. „Gyakorlatilag a szimbólumon van a lényeg, hisz ez az elárasztott falu jelképe” – fogalmazott.

Csibi Attila elmondta, tárgyalnak a budapesti Székely Hargita Alapítvánnyal, amelyik az emberi erőforrások minisztériumánál nyert egy összeget a tervezés költségeinek egy részére, és ebből már el tudják készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt. „Egyelőre a tárgyalási fázisban járunk, nem tudok részleteiben beszámolni erről. A lényeg az, hogy a templomot újra lehessen tervezni helyben, és a kivitelezési tanulmányok is el tudjanak készülni” – zárta a polgármester.

A projekt kapcsán együttműködik a helyi önkormányzattal a Maros Megyei Múzeum is. Soós Zoltán, az intézmény vezetője lapunknak elmondta, Erdőszentgyörgy polgármestere 2014 őszén kereste meg azzal a kéréssel, hogy a még álló templomromnak a konzerválását végezzék el. „Megkezdődött az épület felmérése, hogy milyen beavatkozás szükséges a torony megmaradásához, de az sajnos nem bírta a viszontagságos állapotokat, és összedőlt. Tíz éve még nemcsak a tetőn volt torony, hanem a templomon is, tehát egy nagyon gyors pusztulásnak lehettünk tanúi” – fogalmazott a múzeumigazgató.

Transindex

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

dakany.endre@gmail.com Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? Vállalkozási hitelek? Jelzáloghitelek? (...)

dakany.endre@gmail.com Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? Vállalkozási hitelek? Jelzáloghitelek? (...)

Oszinte és megbízható hitel 24 órán belül. Komoly 300.000-5.000.000 ft nem banki hitel ahol nem kell garanciát vállalni ingatlanra. (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek