Indul a spanyol kormány által kíirt előrehozott katalóniai választásokon a térség leváltott elnöke, Carles Puigdemont, aki Brüsszelbe menekült tisztségéből történt eltávolítása után - jelentette az El Punt-Avui katalán televízió. A spanyol állami főügyész többek között lázadás, zendülés és hűtlen kezelés miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán (...) olvasd tovább
A külügyminiszter szerint az Egyesült Államok által tervezett pályázat beavatkozás a magyar belügyekbe A külgazdasági és külügyminiszter szerint megdöbbentő és merőben szokatlan, hogy "egy demokratikus ország egy szövetséges demokratikus ország területén médiafinanszírozásba kezd saját (...) olvasd tovább
Történelmi kiállítással emlékeztek szerda este a Sepsiszentgyörgy központjában levő Erzsébet-parkban arra, hogy 75 évvel ezelőtt, 1942. november 15-én avatták fel a székelyföldi városban az Országzászló emlékművet, amelynek központi zászlórúdján Magyarország zászlaja lobogott. A magyar lobogót nem húzhatták fel. A szervező Magyar Polgári Párt (MPP) arra (...) olvasd tovább
Megfosztanák Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetésétől - döntött szerdán az érdemrend becsületbírósága. Indoklásuk szerint az RMDSZ elnöke nem tartotta tiszteletben a december elsejei román nemzeti ünnepet, mivel erről tanuskodnak az ünnep kapcsán tett kijelentései. Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke az Antena 3 (...) olvasd tovább
„Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett…” 2017. november 23-26. Csütörtök 17:00 zsolozsma és rózsafűzér 18:00 szentmise Péntek 17:00 zenés rózsafűzér elmélkedéssel és énekekkel 18:00 (...) olvasd tovább
A Nagybánya Központú Területi RMDSZ Szervezet Választmányának Határozata: A Nagybánya Központú Területi RMDSZ Szervezete küldöttgyűlést tart 2017. november 29.-én, melynek napirendje a következõ: - elnökségi beszámolók - a területi elnök megválasztása - a területi (...) olvasd tovább
z állami tévében a katonai tisztviselők először tagadták, hogy a kelet-afrikai ország elnöke, Robert Mugabe ellen puccs van folyamatban. A zimbabwei hadsereg az állami televízióban bejelentette, hogy átvette a hatalmat az országban - jelentette a Reuters hírügynökség szerdán. A hadsereg képviselői a korábban elfoglalt ZBC (...) olvasd tovább
Erdélyben több mint 50 új ovi jöhet létre. Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig - jelentette be Grezsa István (...) olvasd tovább
Enyhén ugyan elmozdult a lej kedden az egy nappal korábbi történelmi mélypontról, de szakértők szerint semmi okunk derűlátásra, a gazdaságnak ugyanis komoly nehézségeket kell leküzdenie ahhoz, hogy újra erőre kapjon a román deviza. Így egyelőre hozzá kell szoknunk a 4,6 lej/euró körüli árfolyamhoz, ami azt jelenti, hogy 10 euróért 25 perccel többet kell dolgoznunk, mint az év elején, (...) olvasd tovább
Hosszú szünet után újra megnyílik olvasói előtt a Hollósy Ház könyvtára. A könyvtárban minden csütörtökön és pénteken délután 4 órától várja Önöket Lovász Dénes, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa. Csütörtökön 4 órától 5 óráig, péntekenként 6 óráig. A könyvtárban fellelhetőek (...) olvasd tovább
A Magyar Liberális Párt elnöke közös fellépésre és politikai együttműködésre szólította fel a „demokrata” ellenzéki pártokat. Nem arról kell ábrándozni, hogy hogyan lehet a Jobbikkal együttműködni, hanem végre tettekre van szükség – mondta Fodor Gábor hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. (...) olvasd tovább
Amint arról beszámoltunk, a DNA Liviu Dragnea alsóházi elnök ellen bűnözői csoport létrehozása, hivatali visszaélés és csalás gyanújával indult bűnvádi eljárás - jelentette be hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint a bűncselekményeket Liviu Dragnea Teleorman megyei tanácselnöki minőségében (...) olvasd tovább
A magyar nyelv napján tüntette ki az RMDSZ és a Communitas Alapítvány másfél évtizedes munkájáért az Erdélyi Magyar Írók Ligáját Kolozsváron, a Bánffy-palotában szervezett ünnepi rendezvényen. 1844. november 13-án lett a magyar hivatalos nyelv az akkori magyar állam területén a közigazgatásban és az oktatásban. Romániában (...) olvasd tovább
Hosszúmező önkormányzatának egyik határozata értelmében, kétnyelvű utcanév táblákat helyeztek ki a település útkereszteződéseinél. Lemák Mihály Rudolf alpolgármester az ehirmondo.ro-nak elmondta, hogy az utcanév táblák kihelyezését egyrészt a sürgősségi esetekben való beavatkozás (...) olvasd tovább
A legfrissebb adatok szerint legalább 146-an haltak meg az Irán és Irak határát sújtó vasárnapi földrengésben - jelentették hétfő hajnalban hírügynökségek. Az ISNA iráni hírügynökség legfrissebb adatai szerint legalább 140 ember vesztette életét és 860-an sérültek meg a vasárnap éjszakai 7,3-es erejű (...) olvasd tovább
November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem a magyar nyelvre, kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapjára irányuljon. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el a magyar nyelv napjára vonatkozó határozatot, annak emlékére, hogy 1844-ben V. (...) olvasd tovább
Az RMDSZ, az EMNP és az MPP elnökei a Máért szünetében ültek tárgyalóasztalhoz. Budapesten egyeztettek egymással az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetői. Mint Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának közleményéből kiderül, a (...) olvasd tovább
Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője vasárnap újabb adóügyi módosításokat jelentett be, amelynek értelmében az IT szektorban dolgozók részesülhetnek kedvezményekben. Dragnea megerősítette, hogy az IT-s alkalmazottak jövedelemadója nulla marad. "Egyetlen problémánk van, amit a kormány megold, azok akik (...) olvasd tovább
Nagybánya mellett Gyulafehérvár, Jászvásár, Galați, Ploiești, Szatmárnémeti és Suceava versenyzett a címért. A program célja a fiatalok bevonása a városi élet dinamikájába és a városfejlesztés különböző mozzanataiba, az önkormányzat és a fiatalok által működtetett civil szervezetek (...) olvasd tovább
A Tudose-kabinet sürgősségi kormányrendeletével elfogadott adóügyi reformjával az az egyik legnagyobb gond, hogy nem készült hatástanulmány, amely alapján előre lehetne vetíteni, hogy milyen következményekkel jár – véli Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ szakpolitikusa. szakszervezetek, munkáltatók, a polgármesterek, az Európai Bizottság és a (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést