A legfrissebb adatok szerint legalább 146-an haltak meg az Irán és Irak határát sújtó vasárnapi földrengésben - jelentették hétfő hajnalban hírügynökségek. Az ISNA iráni hírügynökség legfrissebb adatai szerint legalább 140 ember vesztette életét és 860-an sérültek meg a vasárnap éjszakai 7,3-es erejű (...) olvasd tovább
November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem a magyar nyelvre, kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapjára irányuljon. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el a magyar nyelv napjára vonatkozó határozatot, annak emlékére, hogy 1844-ben V. (...) olvasd tovább
Az RMDSZ, az EMNP és az MPP elnökei a Máért szünetében ültek tárgyalóasztalhoz. Budapesten egyeztettek egymással az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetői. Mint Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának közleményéből kiderül, a (...) olvasd tovább
Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője vasárnap újabb adóügyi módosításokat jelentett be, amelynek értelmében az IT szektorban dolgozók részesülhetnek kedvezményekben. Dragnea megerősítette, hogy az IT-s alkalmazottak jövedelemadója nulla marad. "Egyetlen problémánk van, amit a kormány megold, azok akik (...) olvasd tovább
Nagybánya mellett Gyulafehérvár, Jászvásár, Galați, Ploiești, Szatmárnémeti és Suceava versenyzett a címért. A program célja a fiatalok bevonása a városi élet dinamikájába és a városfejlesztés különböző mozzanataiba, az önkormányzat és a fiatalok által működtetett civil szervezetek (...) olvasd tovább
A Tudose-kabinet sürgősségi kormányrendeletével elfogadott adóügyi reformjával az az egyik legnagyobb gond, hogy nem készült hatástanulmány, amely alapján előre lehetne vetíteni, hogy milyen következményekkel jár – véli Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ szakpolitikusa. szakszervezetek, munkáltatók, a polgármesterek, az Európai Bizottság és a (...) olvasd tovább
A felújított és átépített Nagybányai Művésztelep avatóünnepségének programpontjai: November 10. péntek, 19.00 Avatóünnepség a Nagybányai Művészeti Egyesület tagjainak és a meghívottak jelenlétében. November 11., szombat, 10.00 - 17.00 Előadássorozat a nagyközönség (...) olvasd tovább
„Gloria Victis!”, azaz: „Dicsőség a legyőzöttnek!” – ezzel a címmel szervezte meg – immár 25. alkalommal – a budapesti Rákóczi Szövetség az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából, hagyományos emlékünnepségét, amelyre – mint minden alkalommal – idén is a forradalom kiindulási pontján, a budapesti Műszaki Egyetem központi épületében került (...) olvasd tovább
Jemenben elég reménytelen a helyzet. A világ legnagyobb éhínsége fenyeget Jemenben az ENSZ szerint, ha a szaúdi vezetésű katonai koalíció továbbra is fenntartja az ország blokádját, és nem hagyja, hogy a segélyek eljussanak a rászorulókhoz. Mark Lowcok, az ENSZ humanitárius ügyek (...) olvasd tovább
Jelentősen lassult a kivándorlás Magyarországról, amiben része van a jövedelmek emelésének. Lassan elindulhat a külföldön dolgozók visszatelepülése is. Ugyanakkor ehhez az kell, hogy a jövőre hivatalba lépő új kormány előre gondolkodjon arról, milyen ösztönzőkkel tudja ezt segíteni - nyilatkozta Tibor Dávid, a Masterplast elnöke. A magyarországi építőipari (...) olvasd tovább
SZENT MÁRTON NAPI ESEMÉNYEK Szent Márton napi lampionos felvonulásra várják az óvodásokat, általános iskolásokat november 10-én, pénteken, 18.00 órakor az volt István szálló előtti téren. A gyülekező után fúvószenekar tart előadást, majd 18.20-kor elindul a menet a (...) olvasd tovább
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elfogadhatatlannak tartja Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármesterének megnyilatkozásait, hiszen érvelése, amelynek alapján a CEMO keresetének elutasítását kérte, semmiben nem különbözik elődje, a szociáldemokrata Dorel Coica érveitől, miszerint a kétnyelvűség túl sokba kerül és különben sem kötelezi semmilyen törvény erre a városvezetést. (...) olvasd tovább
Tíz százalékkal nőnek 2018. július 1-jén a nyugdíjak, ugyanakkor a kötelező magánnyugdíjak hozzájárulását 5,1 százalékról 3,75 százalékra mérsékelte a Mihai Tudose vezette kormány. A bukaresti kabinet szerdai ülésén hozott több olyan döntést, amely a nyugdíjakat érinti. Ezek közül a kötelező magánnyugdíjak (...) olvasd tovább
Egymást üti az egyre mélyebb gödörben lévő két ellenzéki párt, a második helyért küzdő Jobbik és az MSZP. A Balra Magyar című szocialista hírportál írta meg pár napja sértődötten, hogy a Jobbikhoz köthető Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai meggyalázták Horn Gyula, volt szocialista miniszterelnök XIII. kerületi szobrát. A volt miniszterelnök emlékművének alakját (...) olvasd tovább
A pénteki (november 10-i) magyar műsorban 15,30 órától megtisztel jelenlétével a Magyar Nóta és Operett Gála két neves budapesti fellépője: Balázs Anikó aranykoszorús nótaénekesnő," 2017 Legjobb hangja " és Tarnai Kiss László tanár, Magyarország közkedvelt nótaénekese, a Dankó rádio nótaműsorának szerkesztője és műsorvezetője. Motto :" Magyar ember (...) olvasd tovább
Online országos konzultációt szervez a tanügyminisztérium a házi feladatokkal kapcsolatban. Az internetes véleménykutatásra november 7-e és november 20-a között kerül sor. A tanügyminisztérium közleménye szerint az eljárás során az elemi, gimnáziumi és líceumi pedagógusok, a diákok és a szülők fejezhetik ki (...) olvasd tovább
Vasárnap délben a nagyváradi Székesegyházban, Böcskei László megyés püspök által főcelebrált szentmisével zárult a püspökség és a Háló Egyesület által szervezett háromnapos Kárpát-medencei Szent László találkozó. Böcskei László megyés püspök nagy örömmel és szeretettel köszöntötte mindazokat, akik a (...) olvasd tovább
Saját hagyományai és magyarországi városszépítő szervezetek is tágítják a Kolozsvári Városszépítő Egylet perspektíváit. Szombat este sajtótájékoztatóval zárult az a kétnapos workshop, amelyre a Kolozsvári Városszépítő Egylet magyarországi vendégeket hívott: a gyöngyösi és a gyulai (...) olvasd tovább
Elutasította hétfőn a szenátus plénuma a Ionuţ Mişa pénzügyminiszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. Az RMDSZ tartózkodott a szavazáskor. Tánczos Barna szenátor meg is indokolta, hogy miért. A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátorainak egy (...) olvasd tovább
A 2017-es Szent László Jubileumi Év alkalmából kiadott Szent László-emlékérem aranyozott változatával és oklevéllel ismerte el Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök többek között a Partiumi Háló Egyesületet. Az október 18-án, szerda délután az Athleta Patriae – Válogatás a kun legyőzésének erdélyi (...) olvasd tovább
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)
adj fel hirdetést