Nagybánya régi főterének közúti forgalmát néhány éve lezárták, azonban most újra fog indulni. A döntést tavaly novemberben hozta meg a Városi forgalom rendszerezésének bizottsága, és 2017 első 5 hónapjában lesz érvényes. A határozatot lehetetlen volt megvalósítani a megfagyott hó halmok miatt. A nagybányai Polgármesteri Hivatal hó elkotrói a napokban (...) olvasd tovább
A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben. Véget vetettek szerdán a titkolózásnak: idén június 19–25. között tartják meg a nagyváradi Szent László Napokat. A szervező Szent László (...) olvasd tovább
A kormányprogramnak megfelelően 2017 végéig egy új tanügyi törvényt alkotnak - nyilatkozta szerdán Pavel Năstase, oktatásért felelős miniszter. „A kormányprogramnak megfelelően 2017 végéig egy új tanügyi törvénynek kell lennie. Ennek kapcsán az egyetemi rektorok tanácsával és más egyetemi társulásokkal (...) olvasd tovább
Ignát Etelka óvónéni, a 20-as számú Óvoda Mesevár csoportjának óvónője szeretettel várja a kisóvodásokat. A környék és városrész (új központ és állomásnegyed) egyetlen magyar tannyelvű rövid programú óvodacsoportja, felújított, korszerű épületben működik. Az óvoda könnyen elérhető, főútvonalon fekszik, a Bukarest sugárút 20. szám (...) olvasd tovább
A Gulág Emlékévhez kapcsolódó érdekes kiállítás három napig lesz megtekinthető Nagybányán. A kiállítás február 23-án, 18 órakor nyilik meg a Teleki Magyar Házban. Köszöntőt mond: Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház Társaság vezetője, A kiállítást megnyitja: Csibi Krisztina, a (...) olvasd tovább
Az ökumenikus imahét további porgramjai: Február 16., csütörtök: 18.00 órától - Szentháromság római katolikus templom. Igét hirdet: Nt. Köncze-Geréb Árpád evangélikus esperes lelkipásztor. Február 17., péntek: 18.00 órától - Nagybánya-újvárosi (...) olvasd tovább
A főpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, ez azt jelenti, hogy gyermekeknek, időseknek, krónikus betegeknek már rövid ideig sem ajánlatos az utcán tartózkodniuk. Pénteken javulhat a levegő. Budapesten ismét elrendelte Tarlós István főpolgármester a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, miután a (...) olvasd tovább
Kihátrálhat az Egyesült Államok az izraeliek és palesztinok közötti, kétállami megoldás mögül. A Politico értesülései szerint Donald Trump nem szorgalmazza majd a javaslatot az izraeli miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen. Az amerikai lapnak ezt azzal indokolta az egyik, magas rangú tisztségviselő, hogy nem Washington dolga (...) olvasd tovább
Végérvényesen elutasította a képviselőház február 14-én Bogdan Diaconu azon magyarellenes törvénytervezetét, amely a magyar elnyomás elleni harc és Trianon napjává nyilvánította volna június 4-ét. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője, alsóházi frakcióvezető-helyettese úgy értékelte, hogy a parlament (...) olvasd tovább
Mintegy 500 amerikai katona érkezett kedden reggel számos M1 Abrams harckocsi kíséretében a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu-támaszpontra. Az amerikai katonák az Egyesült Államok Harci sasok elnevezésű 8. gyalogezred első zászlóaljának tagjai, és kilenc hónapot töltenek majd Romániában a NATO keleti szárnyának (...) olvasd tovább
MEGHÍVÓ: Nagybányai Háló-s Farsangi batyu bálra 2017. február 24. (péntek) , 17.15 -től A Háló ott kezdődik, ahol vannak aktív személyek, vannak találkozások és vannak közösségek. Helyszín: Nagybánya, Teleki Magyar Ház Korhatár: nincs Szükséges: jelképesen (...) olvasd tovább
Az Európai Bizottság a novemberben előrejelzett 2,6 százalékkal szemben idén 3,5 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon téli gazdasági elemzésében. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a korrekció is mutatja, hogy a tavaly év végén kötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően gyorsulhat a magyar gazdaság. A szaktárca közleményében (...) olvasd tovább
Elrendelték a lakosok kimenekítését egy megrongálódott völgyzáró gátnál lévő településen, az egyesült államokbeli Kalifornia állam északi részén, mert összeomlás fenyeget egy megrongálódott kiegészítő túlfolyót. A 230 méteres gát az Egyesült Államok legmagasabb ilyen létesítménye, az Oroville-tó végében helyezkedik el, (...) olvasd tovább
Jóváhagyta a parlament a Klaus Johannis államelnök által indítványozott referendum kiírását. Johannis korábban bejelentette: referendumot szándékozik kiírni a korrupcióellenes harc folytatásával és a köztisztséget betöltők feddhetetlenségével kapcsolatban. A parlament egyhangúlag szavazta meg a népszavazás jóváhagyását. Azt a javaslatot (...) olvasd tovább
smét a parlament elé terjesztette az RMDSZ a 2016/343-as európai uniós irányelv romániai alkalmazásáról szóló törvénytervezetét. A jogszabály a büntetőjogi perrendtartást módosítaná, és az ártatlanság vélelmének elvét erősíti a büntetőjogban. Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes az MTI-nek elmondta, az RMDSZ (...) olvasd tovább
Az októberi magyar nóta és operett gála szervezõi a nagy sikerre, valamint a pozitív visszajelzésekre való tekintettel újra színházba hívják a nagybányai (és a Nagybánya környéki) közönséget 2017. március 17-én, 18 órától a Nagybányai Városi Színház nagytermébe. A nagyváradi Szigligeti Színház mûvészei Honthy Hanna gálaesttel örvendeztetik (...) olvasd tovább
Örökséget mentünk, vagy hagyományt igyekszünk ápolni, amikor a felsőbányai oktatásról szólunk, akár a régmúlt időkre gondolva, vagy az utóbbi évek előtti évtizedek eredményeit szeretnénk megtartani. Ha az iskoláról van szó, akkor vagy gyönyörű emlékek kavalkádja az ami felvidít, vagy pedig a hanyatlás szomorú eseményei (...) olvasd tovább
Hatalmas többséggel választották meg német államfőnek Frank-Walter Steinmeiert. Korábban Merkel külügyminisztere volt, majd a kancellár ellen indult a választáson. Most ő a legnépszerűbb politikus. Papírforma szerint történt minden a német elnökválasztáson vasárnap: rögtön az első fordulóban megválasztották (...) olvasd tovább
Készül a magyar 5-8. osztályos diákok számára az új tanterv, amely révén a románt idegen nyelvként sajátíthatják el. A tanterv tervezetét, amely a nyelvi kompetenciák fejlesztésére erősítene rá, közvitára bocsátotta az oktatási minisztérium. „Az oktatási miniszter eltökélt abban, hogy szeptemberre, a 2017-2018-as tanév kezdetére (...) olvasd tovább
Vasárnap este kilenckor a kormány lemondását követelő több ezer ember az otthonról hozott színes papírokból hatalmas országzászlót rakott össze, amelyet mobiltelefonjaikkal világítottak meg. Vasárnap este kilenckor a kormány lemondását követelő több ezer ember az otthonról hozott színes papírokból hatalmas (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést