A román gazdaság helyzetét ismertető hétfői miniszterelnöki expozénak alig volt visszhangja, a sajtó inkább a beszédet követő politikai vitávalfoglalkozott. Mutatjuk a Dacian Cioloș által ismertetett adatokat. A miniszterelnök már beszéde elején leszögezte: kormánya év végéig semmiféle adót, illetéket nem (...) olvasd tovább
A Büdös-hegy és környéke, a csernátoni Damokos Gyula kúria – Haszmann Pál Múzeum, a gelencei Szent Imre műemlék templom, a kovászna-kommandói keskeny nyomtávú erdei vasút és a rajta közlekedő gőzmozdony, a nagyajtai unitárius műemléktemplom, a Rétyi nyír és a Vargyasi-szoros lett Háromszék 7 csodája. A Kovászna Megye Turizmusárt Egyesület, a Kovászna megyei (...) olvasd tovább
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm mindannyiukat akik Hajdu Tamás nagybányai fotóművész kiállításának megnyitójára eljöttek. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm magát a fotóművészt, aki ma egy rendkívüli kiállítással, ,,Nagybányai pillanatok", lepi meg a közönséget. Engedjék meg, hogy kiállítás megnyitó ürügyén megosszam Önökkel a bennem megfogalmazott (...) olvasd tovább
Erdélyi turné keretében Máramarosszigetre érkezik Hobo október 1-jén. A Kossuth-díjas művész a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila estjét adja elő. Földes László Hobo elmondta, mindig kisajátította a költő verseit, úgy érezte, sorai róla szólnak. „Ez az előadás nagyobb alázattal készült, a (...) olvasd tovább
Megérkeztek a szatmári Harag György Társulat 2016/2017-es színházi évadjának nagybányai bérletei. A szatmári Harag György Társulat bérletei a nagybányai 2016/2017-es színházi évadban négy előadást tartalmaznak. Tervezett előadások a nagybányai városi színházban: Szilágyi (...) olvasd tovább
Pénteken az Unirii sugárúton lévő nagyszínpadon a 18:00 órakkor kezdődő pop-rock zenei csomagban lépnek fel a kolozsvári Knock Out Zenekar és a nagybányai Road Players Band. A Gesztenye Fesztivál XXIV kiadása három napos lesz, pénteken 13:00 órakkor vonulnak fel a már szokásos nyitó parádén az Unirii sugárút (Mara park) (...) olvasd tovább
Svédország, Dánia, Norvégia és Finnország a Dublini egyezmény alapján akarná visszatoloncolni az elutasított migránsokat abba az EU-tagállamba, ahol először regisztrálták őket. Eljárást kezdeményeztek Magyarország ellen a skandináv államok, mert nem fogadunk vissza tőlük bevándorlókat. Morgan Johansson svéd (...) olvasd tovább
Megérkezett Nagybányára SZABÓ SÁNDOR, a magyar kormány Petőfi Programjának ösztöndíjasa, aki Bogdán Tibort váltotta a Teleki Magyar Házban, legújabb állomáshelyén. Sándor a szívünknek kedves Kárpátaljáról érkezett hozzánk, munkájával korábban a vajdasági Doroszlón és környékén (...) olvasd tovább
FRISSÍTVE: Vass Levente vezeti a képviselőjelölti és Novák Csaba Zoltán a szenátorjelölti listát a parlamenti választásokon – döntötte el hétfő esti rangsoroló küldöttgyűlésén a Maros megyei RMDSZ. Az eredményekről megkérdeztük a két listavezető jelöltet. A 173 megyei küldött titkos szavazással döntött a listákról. Az eredmény szerint a képviselői lista sorrendje: Vass (...) olvasd tovább
Nevesítette az új országprojekt kidolgozásával megbízott elnöki bizottság tagjait kedden a bukaresti elnöki hivatal: a 23 tagú testületben az RMDSZ által jelölt Korodi Attila parlamenti képviselő és Winkler Gyula EP-képviselő is helyet kapott. Az MTI emlékeztet, Klaus Johannis államfő beiktatása óta többször említette, hogy Romániának (...) olvasd tovább
Nem vonták meg Gabriel Oprea mentelmi jogát hétfőn délután a szenátus plénumában, így a vádhatóság nem indíthat ellene eljárást gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A felsőházban jelen levő 124 szenátor közül csak 45 szavazott a mentelmi jog megvonására, 73 honatya úgy vélte, hogy Opreát nem szabad kiadni az ügyészségnek. Hat szenátor tartózkodott. A (...) olvasd tovább
(A Krónika.ro tudosítása) - Csütörtöktől vasárnapig ezreket mozgatott meg a nagybányai Főtér Fesztivál. A nagybányai magyarok 11. fesztiválján fellépett többek között a Bagossy Brothers Company és Rúzsa Magdi, de háromdimenziós épületvetítés is volt a Nagybányai Művésztelep (...) olvasd tovább
Köszönjük fõtámogatóinknak: az Electro Sistem-nek (Electro Sistem Grup cégcsoport) – Blaskó István igazgató úr által és a Renovabis Alapítványnak (a német katolikus egyház közép-kelet európai katolikus egyházat támogató szolidaritási akciója), a Szatmári Római-Katolikus Püspökségnek a Világiak Irodája közvetítése által. Köszönjük továbbá Ft. (...) olvasd tovább
Idén már 11. alkalommal szervezték meg a Főtér Fesztivált szeptember 15. és 18. között. Három kiállítással indított a Nagybányai Magyar Napok: Hajdu Tamás nagybányai fotóművész Nagybányai pillanatok című fotókiállítással, Véső Ágoston nagybányai Munkácsy-díjas (...) olvasd tovább
Idén egy nappal hamarabb foglalta el a nagybányai magyarság a régi főtért és annak épületeit, a szervezők három kiállítással és egy előadással várva az érdeklődőket. A nulladik nap célja, hogy eseményeivel a fesztivál hozzá járuljon ahhoz, hogy Nagybánya elnyerje Európa kulturális fővárosi címét. A (...) olvasd tovább
Állandó programok, látványosságok a téren: Kézműves vásár; Mesterségek sora; Teleki Magyar Ház sátra; 15. gr. Teleki Sándor cserkészcsapat sátra; Az Eurotrans Alapítvány és a nagybányai RMDSZ sátra; Interlib - könyvstand; IDEA könyvtér standja; Kriterion Könyvkiadó standja; Magyar Népi Gyógyászat sátor; kiállítások. Továbbá: Igazi Csíki Sör (...) olvasd tovább
Szeptember 16. péntek este 20.20 órakor. Háromdimenziós épületvetítés a hajdani Fekete Sas fogadó (Millennium1) homlokzatára a Nagybányai Művésztelep megalapításának 120. évfordulója tiszteletére, a Virtuális Nagybánya Egyesület, a Nagybánya.ro szervezésében. A (...) olvasd tovább
Az alábbiakban közöljük az idei rendezvénysorozat lelkes támogatóinak sorát, ezúton is köszönet a segítségért és a mindennemű támogatásért. A Főtér Fesztivál fő partnere és támogatója: Fundația Baia Mare 2021 - Nagybánya Európa Kulturális Fővárosa 2021 Főtámogatók: Bethlen Gábor (...) olvasd tovább
Vasárnap, szeptember 18-án, középkori tábor és a magyar lovagi élet megelevenítését láthatjuk a főtéren: 11.00-18.00 Középkori tábor és magyar lovagi életképek az Oroszlánszív Lovagrend Egyesület (Magyarország) bemutatásával. 14.00-14.45 Történelmi bemutató a középkori (...) olvasd tovább
Amint már előrevetítettük, idén négynapos lesz a Nagybányai Magyar Napok, a Főtér Fesztivál. A nulladik nap célja az, hogy eseményeivel a Főtér Fesztivál, a nagybányai magyar közösség is hozzájáruljon Nagybánya kulturális fővárosi címének elnyeréséhez. A nulladik nap (szeptember 15. Csütörtök) programja: 17.30 Hajdú Tamás (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést