Megszavazta Varga Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjének alkotmánybíróvá való kinevezését szerdán a bukaresti képviselőház. Idén a kilenctagú román alkotmánybíróság három bírójának mandátuma jár le: közöttük Puskás Bálinté, (...) olvasd tovább
Választások utáni köszönet és kiértékelő: Köszönjük a bizalmat, folytatjuk új lendülettel! „A már lassan végleges eredmények tükrében elmondhatjuk, hogy a nagybányai magyar közösség megőrizte képviseletét a városi és megyei önkormányzatban, újabb négy év (...) olvasd tovább
A Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület által szervezett Trianon-emléknap alkalmából elhangzott beszéd: Deák Ferenc, a haza bölcse, a romantikus hazafiság egyik nagy alakja, a nemzettel és hazával kapcsolatos gondolatok mentén sokat és sokszor idézhető. Mai mottónkat is tőle kölcsönöztük: „Az igaz ügyért (...) olvasd tovább
Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány jövő évre javasolt adócsomagját, amely a baromfihús, a tojás, a friss tej forgalmi adóját 5 százalékra, míg az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfáját 18 százalékra mérsékli 2017-től. A képviselők 126 igen szavazattal, 6 nem ellenében és 59 tartózkodás mellett fogadták el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mintegy 30 (...) olvasd tovább
A legtöbb EP-képviselő üdvözölte a javaslatot, Gál Kinga magyar néppárti politikus rámutatott, hogy Európa befogadóképessége véges. Az Európai Bizottság a nemzetközi menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás gondolatára építve a többi (...) olvasd tovább
Újabb részeredményeket tett közzé kedd reggel a Központi Választási Iroda, az adatok 97,99%-os feldolgozottsága mellett. A polgármesterjelöltekre leadott szavazatok száma, ezek aránya az összes leadott szavazathoz képest, valamint az elnyert mandátumok száma: PSD: 2688375 szavazat - 37,62% - 1638 mandátum PNL: 2343832 (...) olvasd tovább
A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjei – a párt párhuzamos szavazatszámlálása szerint – 15 polgármesteri tisztséget szereztek. Biró Zsolt pártelnök elmondta, a párt valamennyi polgármesterjelöltje más magyar jelöltekkel versenyezve győzedelmeskedett. Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn az RMDSZ támogatását is élvezte az MPP (...) olvasd tovább
A szatmárnémeti Harag György Társulat következő bérletes előadása Nagybányán, Anton Pavlovics Csehov: SIRÁLY A színházi előadásra 2016. június 11-én kerül sor, a Nagybányai Városi Színházban. A Sirály egy különös hely története… ha egyszer beszippantott, nem menekülhetsz... valami fogva (...) olvasd tovább
Az ellenzék pénteki, egyhangú támogatása a törvényalkotási bizottsági szavazáson azt erősíti meg, amit eddig is sejteni lehetett: jó esély van arra, hogy egy fideszes törvényjavaslat rég nem látott konszenzussal, a legtöbb ellenzéki képviselő támogatásával, vagyis a szükséges kétharmadnál bőven nagyobb támogatással menjen át a parlamenten. Ma szavaz az Országgyűlés a (...) olvasd tovább
A Központi Választási Iroda (BEC) a szavazókörzetek több mint 90 százalékának adatait dolgozta fel eddig, és közzétette a részeredményeket. A HotNews portál a BEC adatai alapján elkészítette az ország interaktív választási térképét is. Az adatok 94,63 százalékos feldolgozottsága szerint a polgármesterjelöltekre leadott szavaztok megoszlása (...) olvasd tovább
Amint az várható volt, az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni – számol be Bíró Blanka és Gyergyai Csaba a kronika.ro-n. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a részleges eredmények szerint a szövetség 14 önkormányzati (...) olvasd tovább
Tizenkét év után Hosszúmezőnek ismét magyar polgármestere van az RMDSZ színeiben induló R. Fekete Lajos személyében. A helyi tanácsosi székek közül a 11-ből ötöt az RMDSZ nyert meg, egyet az MPP, valamint az EMNP is szintén egyet. Így nagy esély van arra, hogy az alpolgármesteri szék is magyar képviselőé (...) olvasd tovább
Pályaorientációs hétvégét szervez a Hollósy Simon Mûvelõdési Egylet a máramarosszigeti középiskolások számára június 10-11-én az egyesület székhelyén, a Hollósy Házban. A foglalkozás célja a fiatalok önismeretének fejlesztése, a pozitív önkép kialakítása, valamint a karriercélok körvonalazása lesz. A (...) olvasd tovább
Bár többen szavaztak az RMDSZ-re mint ezelőtt négy évvel, nem sikerült visszaszerezni a harmadik mandátumot. Nagybánya helyi önkormányzat összetétele (23 önkormányzati képviselő): Coalitia pentru Baia Mare: 11 mandátum (20.229 szavazat) PSD: 3 mandátum (6.280 szavazat) PNL: 3 mandátum (5.163 szavazat) RMDSZ: (...) olvasd tovább
Az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása szerint a szövetség már biztosan elnyerte a polgármesteri tisztséget 193 településen. Kelemen Hunor szövetségi elnök a vasárnap esti eredményvárón megerősítette, hogy célkitűzésük 200 mandátum elnyerése. maszol.ro olvasd tovább
Az RMDSZ hétfőre virradóra bejelentette, hogy Szatmárnémetiben az alakulat jelöltjének, Kereskényi Gábor parlamenti képviselőnek sikerült megszereznie az elöljárói tisztséget – számol be a kronika.ro. „Új fejezet kezdődik ezzel Szatmárnémeti fejlődésében" – idézte a Szatmár.ro hírportál Kereskényit, aki több mint ötezer szavazattal kapott többet, mint a hivatalban lévő (...) olvasd tovább
Önkormányzati választások - részleges eredmények: Máramaros megyében 203833 szavazásra jogosult személyt élt a választás lehetőségével. Nagybányán Cătălin Cherecheș nyert, közel 70%-al. Hosszúmezőn RMDSZ-es polgármester nyert. Koltón Csendes Lajos független polgármester nyerte a (...) olvasd tovább
A nagybányai RMDSZ helyi jelöltjeinek programja KÉPEKBEN olvasd tovább
Tisztelt nagybányai és Máramaros megyei magyarok! Vasárnap, június 5-én dönteni fogunk sorsunkról. Nemcsak a saját életünkrõl, hanem családunk, gyermekeink, egész magyar közösségünk jövõjérõl szól ez a döntés. Ha lesz erõs magyar képviselet a (...) olvasd tovább
Több mint 10 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Magyarországon - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az euróövezet statisztikai hivatala az Eurostat által kedden közzétett áprilisi foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Az Eurostat keddi közlése szerint Magyarország az Európai (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést