Augusztus 1-én, a Bukarest sugárúti Művészeti Galériában kiállítás nyílt hazai és nemzetközi festőművészek alkotásaiból. A Rex Rotary cég szervezésében történt az esemény; az eladott festmények árát a szenvedő ukrajnai gyerekek megsegítésére fordítják. A kiállítást Dobrai Angéla, a Rex Rotary cég vezetője nyitotta meg, aki bemutatta a (...) olvasd tovább
A délmagyar.hu információ szerint 490 munkanélkülit hívtak be csütörtökön a csongrádi megyeházára azért, hogy a magyar-szerb határon épülő kerítésen dolgozzanak. Ha valaki egészséges, de nem vállalja a munkát, elveszíti a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, ami 22 ezer 800 forint. A munkáért 51 ezer forint jár majd. A délmagyar.hu információi szerint (...) olvasd tovább
A románok többsége hisz Istenben, a mennyországban és a pokolban, tiszteli a szenteket, és vallásosnak tartja magát - derül ki egy felmérésből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra. Az Inscop kutatóintézetnek az Adevărul megrendelésére készített közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek közül - (...) olvasd tovább
Demokratikus Erdélyért Párt néven új, regionális pártot jegyeztetne be több marosvásárhelyi civil. A terveik szerint ősszel bejegyzendő politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon saját polgármesterjelöltet is indítana Marosvásárhelyen. A majdani párt céljairól, elveiről annak három alapító tagja – Kovács István (...) olvasd tovább
A Főtér Fesztivál 2015 szervezői az ifjabb korosztályok tíz éves vágyát teljesítve, idén a pénteki (szeptember 18-i) nagykoncertre, a TANKCSAPDA rockzenekart hívták meg. Így Nagybánya is bekerül a 25 éves rockzenekar idei turnéjába, melynek címe Urai vagyunk a turnénak. A Tankcsapda 1989-ben alakult, kezdeti punk rock stílusába fokozatosan vegyült bele a hard rock/heavy (...) olvasd tovább
30 kilogramm heroint foglalt le a Pete-Csengersima határátkelõnél kedden a DIICOT. A kábítószert egy teherautó dupla falú üzemanyagtartályában találták meg, ez a legnagyobb fogás az utóbbi 25 évben. A többmillió euró értékû kábítószert helikopterrel vitték Bukarestbe. A heroin eredetét még nyomozzák, de a (...) olvasd tovább
Idén elõször volt néptánctábor a Házban; a rendezvény az elmúlt évek népszerû nyári programját, a kézmíves táborokat váltotta átmenetileg, több mint harminc gyermek kapcsolódott be a rendezvénybe. Szeptember elején bábos táborba várjuk a gyermekeket. A Teleki Magyar Házban az intézmény megalapítása óta zajlanak táncházak (...) olvasd tovább
A magyar heavy metal legsikeresebb katonáinak, az Ossian meneteléséhez a PMN hetében többen is csatlakoznak: a jól ismert rock-számokat meghökkentő párosításban előadó Budapest Voices, a történelmünk jeles eseményeit rockban felidéző Historica és a gyilkosan társadalomkritikus PASO Hangszerek helyett énekhangok szólnak a Budapest Voices koncertjén augusztus 19-én, (...) olvasd tovább
Idén április-júniusban 310 ezer volt a munkanélküliek száma, 49 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,9 százalékra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző három hónapos, március-májusi időszakkal összehasonlítva 10 ezerrel csökkent a munkanélküliek (...) olvasd tovább
Délután fél kettőkor több rendőr is helyszínelést tartott a barna festékkel leöntött Mátyás-szoborcsoportnál Kolozsváron szerdán. Feltehetően keddről szerdára virradóan rongálták meg a műalkotást ismeretlen tettesek, festékkel spriccelték le a Mátyás-szobor hátsó részét - tájékoztat a Főtér portál. A rendőrök szemtanúk szerint délután fél kettőkor mentek ki a (...) olvasd tovább
Aláírta a sokat vitatott óriásmecset felépítésére szánt 11 ezer négyzetméteres bukaresti telek átadásáról szóló jegyzőkönyvet Victor Opaschi román vallásügyi államtitkár és Murat Iusuf muzulmán főmufti, a török közösség vallási vezetője. A megállapodás értelmében a román állam 49 évre ingyenesen adja a muzulmán felekezet (...) olvasd tovább
A brit kormány kerítést küld a franciaországi Calais-ban lévő átkelőhely megerősítésére, miután egyre nehezebben tudják megakadályozni, hogy a Nagy-Britanniába igyekvő menekültek felszálljanak a szigetországba tartó járművekre. Nagy-Britannia nagyjából három kilométernyi kerítés építéséhez elegendő alapanyagot (...) olvasd tovább
A magyar kulturális örökség meggyalázásnak tekintjük Fadrusz János alkotását, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot érő újabb rongálást. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy Európa Ifjúsági Fővárosában, az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron ma védtelen célpont lehet egy olyan (...) olvasd tovább
Tamás Sándor bejelentette, hogy a háromszéki RMDSZ támogatja a Székely Nemzeti Tanács elnökének kezdeményezését. Tamás Sándor a teljes háromszéki RMDSZ-apparátussal együtt felsorakozott Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének kezdeményezése mögé, ami arról (...) olvasd tovább
Körbetáncoljuk-énekeljük Erdélyt és a világot. Hagyományosan gazdag és különleges népzenei és néptánc-csemegéből válogathatnak a Partiumi Magyar Napok alatt az érdeklődők, a Muzsikás Együttestől kezdve a Fonón át a Szabolcs és Ördögborda Táncegyüttesekig, lesz Kárpát-medencei utazás a tárogató világában és kivilágos kivirradtig (vagy ameddig bírják szusszal) rophatják a (...) olvasd tovább
Az idei első félévben 12 százalékkal, 744-re emelkedett a menedékkérelmek száma Romániában a belügyi tárca keretében működő bevándorlási felügyelőség szerint a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A felügyelőség keddi közleménye megállapította, hogy a több év során összegyűjtött adatok tanúsága szerint (...) olvasd tovább
A második Orbán-kormány által 2010-ben megfogalmazott nemzetpolitika közvetlenebb célja a nemzethatárok fölötti újraegyesítés elindítása, amellyel kimondtuk azt is, hogy a két világháború közötti revíziós nemzetpolitikával szemben, a realitásoknak megfelelően, alkalmazkodni kívánunk a fennálló geopolitikai rendhez, tiszteletben akarjuk tartani a határokat – jelentette ki Kövér (...) olvasd tovább
Tizenöt rögtönzött házat romboltatott le Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester a város határában annak ellenére, hogy korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már elmarasztalta egyszer, amikor fallal határolt el egy romák által lakott telepet a város többi részétől. A mostani intézkedést a városháza azzal magyarázza, hogy a (...) olvasd tovább
Másfélszeresére emelkedett a nem osztrák bécsiek száma az elmúlt nyolc évben. Az októberi helyi választások miatt a politikai pártoknak el kell dönteni, hogyan viszonyuljanak a bevándorlás témájához, és hogyan szólítsák meg a külföldieket. 460 163 nem osztrák él jelenleg Bécsben, ami 49 százalékkal több, mint 2007-ben. Az osztrák állampolgárok száma viszont ugyanebben az (...) olvasd tovább
Európai fórumokhoz fordulnak, és tüntetést szerveznek a civil szervezetek Marosvásárhelyen az Azomureş vegyipari kombinát bezárását és a légszennyezés csökkentését követelve. A civilek rámutatnak: a városszéli vállalat folyamatos környezetvédelmi és egészségügyi veszélyt jelent, és felhívják a figyelmet (...) olvasd tovább
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)
adj fel hirdetést