A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábban arra kérte híveit, hogy a járványügyi előírások betartásával elsősorban magánterületeken gyújtsanak őrtüzeket, ahol pedig erre nincsen lehetőség az ablakokba tett gyertyákkal jelezzék a székelyföld autonómiája iránti igényüket. Megismétli a résztvevők meggyőződését, hogy az Európai Uniónak felül (...) olvasd tovább
A G20-csoport, ami a 19 vezető gazdaság és az Európai Unió alkotta csoport, hétvégi római csúcstalálkozóján megállapodott, hogy az ipari forradalom előttihez képest 1,5 Celsius-fokra korlátozzák az általános felmelegedést, írta meg az MTI. Az AFP francia hírügynökség birtokába jutott tervezet szerint a G20-csoport megerősíti a párizsi (...) olvasd tovább
Kerekítő mintaóvodaként folytatja tevékenységét több nagybányai óvodai csoport, valamint a domokosi, szamosardói és koltói magyar óvodai csoportok; rövidesen az ezt jelző embléma is felkerül az érintett intézmények falára, épületére. J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő módszer kidolgozója a hónap közepén látogatott (...) olvasd tovább
A nagybányai RMDSZ szervezete október 28-án, csütörtök este 6 órától szervezte meg ötödik lakossági fórumát, ahol a legfontosabb témák az oktatás és az önkormányzati tevékenységek voltak. A közösség tagjainak kérdéseire többek közt Pap Zsolt István, a város polgármestere és Bodor Ágota, a nagybányai RMDSZ szervezet oktatásért felelős alelnöke is válaszolt. Az online (...) olvasd tovább
Az elmúlt héten az Ariesului utcában nyitottunk egy új játszóteret, amelyet gumiszőnyeggel és több korosztálynak alkalmas játszóeszközökkel szereltünk fel. Reméljük, a szép idő kitart, és már a napokban kipróbálhatják a gyerekek. Pap Zsolt István - alpolgármester Pintér Zsolt - önkormányzati (...) olvasd tovább
Szeretnél egy olyan honlapot, ahol a régi mesterségek újra életre kelnek? Ahol a mesterek világának ajtaján bárki bekopoghat? És egy olyat, ahol a mester találkozik a felfedezővel? Most mindez megadatott, hiszen a www.aszakkor.hu felülete teret szentel a népi művészetek és mesterségek elsajátítására. Nem csak (...) olvasd tovább
A bukaresti táblabíróság 60 ezer lej kifizetésére kötelezi az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium képzőművészeti osztálya beindításának elutasításáért. Ezáltal első alkalommal ítélt meg anyagi kártérítést kisebbségjogi ügyben, nyelvi (...) olvasd tovább
Október 29-i, pénteki magyar műsoromban folytatom a „Sikeres máramarosi diákok” című sorozatom. Vendégem Csatlós Raymond, a Németh László Elméleti Líceum XII-es diákja, valamint mentora, Csatlós Szilárd. Mottó: „Az én Everestem”. Kezdünk 15 órakor. A beszélgetés után nem maradhat el a közkedvelt KÍVÁNSÁGMŰSOR sem! Műsorom (...) olvasd tovább
A szenátus jogi bizottsága elfogadásra javasolta kedden azt a törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi a koronavírus elleni védettség igazolását az állami és magán egészségügyi rendszerben dolgozóknak, illetve az ötven vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató, irodaházakban működő cégek alkalmazottainak. A felsőház plénuma szerdán szavaz a kezdeményezésről. A (...) olvasd tovább
Több mint 50 ezer lakás és kórházak maradtak fűtés nélkül kedden Temesváron, miután az önkormányzat felügyelete alatt működő Colterm távfűtési vállalat fizetésképtelenné válása miatt az E.ON gázszolgáltató elzárta a gázcsapot - jelentette be sajtótájékoztatóján Dominic Fritz polgármester. Az elöljáró elmondta, tudatában van annak, hogy ez (...) olvasd tovább
Valósítsd meg ötleteidet! Te milyen tervet valósítanál meg Nagybányán, ha lenne rá pénzed ? A helyi tanács 2.000.000 lejt ajánl fel a helyi költségvetésből a civil ötletek és kezdeményezések megvalósítására. Engedd szabaddá fantáziádat a polgári (...) olvasd tovább
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén is díjazta a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért magyar diákokat. A Németh László Elméleti Líceum idei Mákvirág-díjas diákjai: Várvédő Ákos (XII.A) - arany fokozat Várvédő Bence (X.A) - bronz fokozat Mákvirág-díjra, a megye (...) olvasd tovább
A kormányalakításra felkért Nicolae Ciucă hétfőn megbeszélést folytat a kormányprogramról a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetőivel – adta hírül vasárnap este a Nemzeti Liberális Párt (PNL). A tájékoztatás értelmében a kijelölt miniszterelnök vasárnap folytatta az egyeztetéseket a PNL és az RMDSZ szakértőivel (...) olvasd tovább
A Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, 2021. Nemzeti Újrakezdés éve programja keretében, sportszercsomagokkal ajándékozta meg a külhoni magyar oktatási intézményeket, melyek közé tartoznak a Máramaros megyeiek is. Az adományozás célja nem más, mint tovább erősíteni a sportnak, mint közösségi tevékenységnek a fontosságát a külhoni magyar gyermekek és fiatalok (...) olvasd tovább
Több erdélyi városban is megkétszereződött az elmúlt időszakban a temetések száma, ami miatt akár egy hetet is várni kell a végső búcsúra. Egy temetkezési vállalkozó ugyanakkor a Krónikának elmondta, a megnövekedett kereslet miatt ma már nem egyszerű a koporsók beszerzése sem. Miközben naponta átlagosan öt-hat személyt hantolnak el a nagyváradi Rulikowski (...) olvasd tovább
A napokban befejeztük a Mioriței utca felújítását melynek eredményeként új aszfaltburkolat került az úttestre, korszerűsítettük a járdákat, valamint parkolóhelyeket alakítottunk ki. Következik a zöldövezetek rendezése is ezen a környéken. A felújítási munkálatok a Florilor utcán folytatódnak. Pap Zsolt (...) olvasd tovább
Több korlátozó intézkedés is hatályba lép jövő héttől, többek között 'mindenütt' kötelező lesz a maszkviselet, éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be az oltatlanoknak, nap közben pedig uniós digitális Covid-igazolványhoz kötik a részvételt bizonyos tevékenységekben - közölte szerda este az államfő. A koronavírus-járvány kezelésében illetékes (...) olvasd tovább
Az Erdélystat.ro portál az Iskola Alapítvány által működtetett, modern, könnyen tanulmányozható adatbázis Erdélyről, az erdélyi magyarokról. Az Erdélystat.ro itt érhető el. Az adatbázis központi része a Statisztikák rovat, ahol kimutatások, statisztikai elemzések, közlemények és adatlapok olvashatók, (...) olvasd tovább
Korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló tanácskozásra hívta össze szerdára az államfő a koronavírus-járvány megfékezésében illetékes kormányzati tisztségviselőket. Klaus Iohannis ezt az elnöki hivatalban tartott keddi sajtónyilatkozatában jelentette be. A tanácskozás összehívását azzal indokolta, hogy már csak (...) olvasd tovább
Kormánydöntés értelmében 500.000 lej támogatásban részesül Hosszúmező, tudtuk meg R. Fekete Lajos polgármestertől. A községi elöljáró elmondásából kiderül, hogy a kormány által biztosított 500.000 lejes keretre a megyei kormányhivatalnál (prefektúra) tettek le kérést. A kérésnek (...) olvasd tovább
Mezőgazdasági finanszírozás Átlátható finanszírozási lehetőségek vállalkozások számára Tájékoztatást nyújtunk (...)
SZÜKSÉGE VAN NEM BANKI HITELRE? SZÜKSÉGE VAN NEM BANKI HITELRE? Üdvözlöm! Azonnali kölcsönre van szüksége? Bármilyen (...)
SZÜKSÉGE VAN NEM BANKI HITELRE? SZÜKSÉGE VAN NEM BANKI HITELRE? Üdvözlöm! Azonnali kölcsönre van szüksége? Bármilyen (...)
adj fel hirdetést