Reklam
2026. szeptember 23., szerda Tekla napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

A japán kormány olyat tett, amit a második világháború óta nem

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Jóváhagyta az új nemzetbiztonsági törvénytervezetet, ami lehetővé tenné, hogy földrajzi korlátok nélkül bárhol be lehessen vetni a japán hadsereget. Igaz, csak az Egyesült Államokkal vagy más szövetségesekkel és csak akkor, ha Japán biztonsága veszélyben forog.


Az új védelmi együttműködési irányelvek a mostani törvényben foglaltak mellett nagyobb önállóságot adnak Japánnak Kelet-Ázsiában, egyebek között a rakétavédelem, az aknakeresés és a hajók átvizsgálása terén.

A változtatásokat az tette lehetővé, hogy az Abe-kormány tavaly az ország békealkotmányát újraértelmező határozatot hozott, amely szerint a japán fegyveres erők katonai támogatást nyújthatnak az Egyesült Államoknak és más baráti országoknak, ha megtámadják őket.

A jogszabályt pénteken terjeszti a törvényhozás elé a kabinet, de annak megszavazása már csak formaság, mivel korábban az alsóházban kétharmados többségben lévő kormánykoalíció mindkét pártja jóváhagyta.

Tokióban százak tüntettek a miniszterelnöki hivatal előtt a törvénytervezet ellen, amely szerintük utat nyit a militarizmusnak, és újra fegyveres harcokba sodolhatja a szigetországot, amely a második világháború után elfogadott alkotmányában örökre elvetette a háborús részvétel lehetőségét.

Kína sem örül. Peking reméli, hogy Japán "kész őszintén levonni a történelem tanulságait, a békés fejlődés útján marad, és konstruktív szerepet játszik az ázsiai térségben".

index.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK Tanulmányaihoz, vállalkozásához, lakhatásához vagy személyes szükségleteihez keres (...)

KARÁCSONYI HITELEK MÁR ELÉRHETŐEK Tegye különlegessé ezt a karácsonyt anélkül, hogy váratlan kiadások elrontanák az (...)

KARÁCSONYI HITELEK MÁR ELÉRHETŐEK Tegye különlegessé ezt a karácsonyt anélkül, hogy váratlan kiadások elrontanák az (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek