noi
2025. szeptember 11., csütörtök Teodóra napja
árfolyam:
1 euro = 5.0707 RON
1 dollár = 4.3397 RON
100 forint = 1.29 RON

A „mi magyar adásunk”-tól a „Pokol kapujáig”

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

2014. december 16-án, kedden 18 órakor, a nagybányai Teleki Magyar Ház nagytermében Simonffy Katalin bemutatja: A MI MAGYAR ADÁSUNK 1985-1969


című könyvet, amely az egykori kollégák visszaemlékezéseit is hasznosítva, valamint a meglevő dokumentumokra támaszkodva idézi fel az 1969-1985 közötti időszakot, a hazai magyar nyelvű televíziózás hőskorát. 

A kötetben a Román Televízió 1969-tôl 1985-ig sugárzott régi magyar adásának szereplői vallanak arról, hogy kisebbségi életünk „rázós hullámvasútján” milyen volt az enyhülés, majd a szigorodás éveiben „a hetedik erdélyi magyar hetilap, a hetedik erdélyi magyar színház”, „az erdélyi magyar koncertiroda”, „a romániai magyar panasziroda” munkatársának lenni. A nézőközönségben és a szerkesztőkben is mély nyomot hagyott 15 évet örökíti meg az a könyv, amelyben három szerző, Józsa Erika, Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária írta meg a saját és gyűjtötte össze 24 vallomástevő munkatársuk emlékeit. A Kriterion kiadónál megjelent vaskos kötetet H. Szabó Gyula szerkesztette, a címlapot Demian József tervezte.

A könyvbemutató találkozón H.Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója is vendégünk lesz.

A könyvbemutató előtt levetítjük az

„ARANYLÁZ ERDÉLYBEN”
– A borpataki Pokol-kastély története –

című dokumentumfilmet, amelyet a Babes-Bolyai Tudományegyetem médiaszakos diákjai készítettek idei, 5. Médiatáborukban.

Az eseményre szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Teleki Magyar Ház

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek