FF
2026. augusztus 10., hétfő Lörinc napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

A síneken tiltakoztak az ingázók a Szatmárnémeti-Nagybánya járat gyérítése miatt

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A mozdony előtt, a síneken gyűlt össze körülbelül egy tucatnyi ingázó hétfőn a szamárnémeti vasútállomáson. Az utasok, a CFR döntése elleni tiltakozásképpen, rövid ideig feltartóztatták az indulni készülő vonatot.


A presasm.ro szerint az ingázók felháborodását az váltotta ki, hogy kivették a Szatmárnémeti-Nagybánya vonalon az este nyolckor induló szerelvényt. Mint elmondták, az utolsó vonat így 16 órakor indul Szatmárnémetiből, amit legtöbbjük nem tud elérni, hisz ilyenkor még dolgoznak. Az ingázók kritizálták a vasúttársaság döntését, mely a december 15-i menetrend-változtatáskor úgy nyilatkozott, hogy népszerűbbé kívánja tenni a vasúti közlekedést, és a téli járatokat az utasok igényihez igazítja.

A tiltakozók, mint mondták, a szállításügyi miniszterhez fordulnak panaszukkal. Egyikük megjegyezte, hogy anyagi szempontból is igen előnytelen számára a változtatás, mivel a vonatbérlet mindössze havi 95 lejbe kerül a Szatmárnémeti-Apa vonalon, a mikrobuszos cégek viszont 230 lejt kérnek ugyanezért a szolgáltatásért.

(transindex)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SZILÁRD HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle kölcsönt kínálok 30 percen (...)

SZILÁRD HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle kölcsönt kínálok 30 percen (...)

MAGÁNHITELT KERES? MAGÁNHITELT KERES? Üdvözlöm, kölcsönre van szüksége? Házhoz? Vállalkozáshoz? (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek