A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát.
Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el - három szempontból vizsgálta meg.
Áder János megállapította, hogy;
A köztársasági elnök megállapította, hogy a munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni; a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja; a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól; a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók;nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.
Mindezen szempontok alapján, a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését- olvasható az államfő nyilatkozatában.
Áder János hangsúlyozta: "a munka törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen".
"Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok!" - zárul a köztársasági elnök nyilatkozata.
(origo.hu)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek