Dr. Fodor Réka, közismert nevén Afréka missziós orvos, kilenc orvosi misszión vett részt Afrikában, a férjével együtt létrehozott Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítvány szervezésében.
Afréka Budapesten született, 1971-ben. Tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végezte. 1990-ben egész életét és gondolkodását meghatározó súlyos autóbalesetet szenvedett. Orvosi pályáját 1996-ban mentőtisztként kezdte. 2015-ben járt először Afrikában, egy ugandai orvosi misszió tagjaként. A járvány idején márciusban Nigériába utazott két hétre, ám csak hat hónap után sikerült hazajönnie. Derűs lélekkel, hatalmas energiával vetette bele magát az adományok gyűjtésébe, az éhezők megsegítésébe.
Dr. Csókay András meghívására részt vesz az egyetem Hit és gyógyítás című programjában.
Márciusban Nagybányára látogat, hogy megossza velünk egy számunkra oly távolinak és másnak tűnő világban, Afrikában szerzett tapasztalatait, tanúságot tegyen megtéréséről, hitéről és a rászorulókra való odafigyelés, valamint megsegítésük fontosságáról.
Pénteken, 2023. március 24-én, 19.00 órakor a Philia Oázis galériavendéglőben találkozik a nagybányai közösséggel, míg vasárnap, 2023. március 26-án, a 11.30 órakor kezdődő szentmise után találkozik a hívekkel.
Szervező: Szentháromság Plébánia
A belépés ingyenes, adományokat elfogad az afrikai misszió javára.
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek