Az Iszlám Állam újabb fegyvereseket küldött Európába, azon belül is Belgiumba, írja az MTI a belga hatóságok értesüléseire hivatkozva.
A Fenyegetésértékelési Elemző Testület vezetője, Paul Van Tigchelt kedden brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a márciusi merényletek után intenzív nyomozásba kezdtek, a veszély azonban nem múlt el, ezért a terrorkészültség szintjén nem változtatnak, vagyis továbbra is hármas szinten marad Belgium egész területén. (A hármas szint azt jelöli, a fenyegetés jelentős, lehetséges és valószínű terrorcselekmény.)
Ugyanezen a sajtótájékoztatón a belga belügyi válságközpont vezetője, Alain Lefevre elmondta: megerősített biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, fokozták a biztonságot a tömegközlekedési eszközökön, a reptereken és pályaudvarokon, valamint a nukleáris létesítményekben is.
A márciusi merényletekben 32 ember vesztette életét, néhány napja pedig a belga közlekedési miniszter, Jacqueline Galant is lemondott posztjáról, amiért nem vette figyelembe az Európai Bizottság jelentéseit, amelyekben a belgiumi repülőterek biztonságának megerősítésére szólítottak fel.
index.hu
Stanislav SVĚDECTVÍ Z OKAMŽITÁ PŮJČKA 400,000 Kč Vážený pane/paní, Přestaňte plýtvat časem a (...)
A LEGJOBB HITELEK 30 PERC ALATT A LEGJOBB HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle (...)
A LEGJOBB HITELEK 30 PERC ALATT A LEGJOBB HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek