Miután végigömlött az országúton 400 méter hosszan.
Vöröses színű bányavíz ömlött a Láposba a Máramaros megyei Erzsébetbánya (Băiuț) közelében – írja a News.ro hírügynökség. A megyei hatóságok szerint a baleset nem járt halpusztulással, a bányavizet a környéken található fémek színezték meg.
A Máramaros megyei prefektúra szerint a 112-es sürgősségi hívószámra érkezett riasztás, miszerint erős zaj hallatszott az erzsébetbányai Breiner tárnából, majd bányavíz ömlött ki. Kiszálltak a magyarláposi és a helyi tűzoltók, a környezetőrség szakértői, a megyei vízügy, a CNMPN Remin bányatársaság és a Conversmin képviselői, valamint az erzsébetbányai polgármesteri hivatal munkatársai.
A tűzoltók azt igyekeztek elérni a munkagépekkel, hogy a bányavíz nem folyjon be a helyi gazdaságokba, majd igyekeztek megtisztítani azt a megyei utat is, amelyet 400 méter hosszan lepett el a bányavíz.
Délre már csökkent a bányavíz „hozama”, a közlemény szerint a baleset után nem állapítottak meg halpusztulást a Lápos folyóban. A folyóvízből mintákat vettek, amelyeket majd a környezetvédelmi szakértők vizsgálnak meg. Jelenleg figyelik a Lápost a bányavíz beömlési helyétől addig a pontig, ahol összefolyik a Szamossal, és időközönként újabb mintákat vesznek laborvizsgálatok céljával.
Összeült a sürgősségi helyzetek megyei bizottsága, és összehívta a CNMPN Remin és a Conversmin vállalatok képviselőit, hogy különítsenek el anyagi forrásokat a Breiner tárna biztonságossá tételére.
(foter.ro)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek