FF
2026. augusztus 10., hétfő Lörinc napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Barna beismerte: nem jutott be a második fordulóba

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Dan Barna Facebook-bejegyzésben ismerte be, hogy nem jutott be a második fordulóba. A bejegyzésében megköszönte a szavazók bizalmát, kiemelve a diaszpórát, akiknek „történelmi részvételi arányuk” volt.


„A párhuzamosan számolt adatok szerint nem sikerült bejutnom a második fordulóba. Az utolsó pillanatig reménykedtem, de nincs elegendő szavazatunk”.

Az USR-PLUS elnökjelöltje szerint a szavazatokon túl a kampány több ezer románnal való beszélgetést jelentett, olyan dolgokat, amelyeket tőlük tanult, és az ország minden részében megtett több ezer kilométert. Barna elismeri a kollégái hatalmas kampánymunkáját, és büszke arra, amit sikerült közösen elérniük. „Teljes erőnkből tovább folytatjuk a harcot egy korszerűsített Romániáért, és azért, hogy kiseperjük a korrupciót” - ígérte, hozzátéve, hogy az USR-PLUS szövetség folyatja a munkát. „Továbbra is az a politikai erő maradunk, amitől az emberek Románia valódi változását remélik. Együtt folytatjuk, nem adjuk fel.” - áll a közleményben.

(transindex.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SZILÁRD HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle kölcsönt kínálok 30 percen (...)

SZILÁRD HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle kölcsönt kínálok 30 percen (...)

MAGÁNHITELT KERES? MAGÁNHITELT KERES? Üdvözlöm, kölcsönre van szüksége? Házhoz? Vállalkozáshoz? (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek