Reklam
2026. szeptember 22., kedd Móric napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Behívókat kézbesítenek – Háborúra készülünk?

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Románia megyei katonai parancsnokságai ma kezdték levélben behívni azokat a 20 és 35 év közötti férfiakat, akik a közelmúltban nem voltak orvosi vizsgálaton és katonai szolgálatukat teljesítették – írja a magyarhirlap.hu. A levelek helyi információk szerint egészségügyi állapotfelmérés céljából érkeznek. Közben a kormányfő kedden a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) összehívását kezdeményezte az ukrajnai válság fejleményeire hivatkozva, a hivatalos információk azonban arról szólnak, hogy Románia nincs veszélyben.


Romániában a katonai szolgálat már nem kötelező, a sorozás azonban igen. Az érvényes jogszabályok szerint a fiataloknak 18. életkoruk betöltését követő fél éven belül jelentkezniük szükséges a lakhelyükhöz legközelebb eső katonai központban. A központban az adatok felvétele mellett egészségi vizsgálaton is részt kell venniük, ahol megállapítják milyen fegyvernemben alkalmazhatók amennyiben mégis hadrendbe állítanák őket.

Victor Ponta kormányfő kedden a Legfelsőbb Védelmi Tanács összehívását kezdeményezte. „A törvénytelen népszavazások láttán, az ukrán alkotmány és a nemzetközi jog megsértésének folytatódása közepette, továbbá orosz hivatalos személyek Románia elleni provokációival szembesülve Romániának hivatalos és egységes álláspontot kell képviselnie, amely csak egy alapos elemzés és döntés eredményeként alakítható ki" – indokolta a miniszterelnök.

(erdely.ma)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Komoly hitelajánlatok mindenkinek Komoly hitelajánlatok mindenkinek Zsuzsanna Palmal Agnes vagyok. Magánszemélyek és vállalatok (...)

ÉRDEKLI ÖNT EGY EXPRESSZ HITEL? ÉRDEKLI ÖNT EGY EXPRESSZ HITEL? Gyors és komoly hitelek E-mail: (...)

Gyors magánkölcsönök 1 órán belül Gyors magánkölcsönök 1 órán belül Üdvözlöm! Kölcsönre van szüksége? (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek