Szerbia katonailag semleges, és továbbra sem áll szándékában csatlakozni a NATO-hoz, kizárólag a jó kapcsolatok kiépítése a cél – jelentette ki vasárnap Ivica Dacic szerb külügyminiszter a belgrádi Pink Televízióban.
A szerb diplomácia vezetője felidézte, hogy Belgrád a közelmúltban írta alá az Egyéni Partnerségi Akciótervet (IPAP), amely a lehető legmagasabb fokú együttműködés a NATO és egy olyan ország között, amely nem kíván csatlakozni ehhez a szövetséghez. Szerbia 2006 óta tagja volt a NATO Partnerség a Békéért programjának.
„Erre a megállapodásra nem szenzációként kell tekinti, nem a csatlakozáshoz való közeledésként kell kezelni” – fogalmazott Ivica Dacic. Leszögezte: a szerbiai kormánynak az az érdeke, hogy jó és partneri kapcsolatokat építsen ki mindenkivel.
A NATO-tagság folyamatos témát képez a szerb politikában, Ivica Dacic például másfél éve is a katonai semlegesség mellett kardoskodott, és akkor azt mondta: „ha ez a kérdés felmerül, akkor a lakosság dönt majd népszavazással.”
Szerbia jogelődje, Jugoszlávia a hidegháború idején is tömbön kívüli politikát folytatott, és az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik vezetője volt.
A NATO 1999-ben bombázásokkal kényszerítette arra Jugoszláviát, hogy leállítsa a vérontást Koszovóban, így nem meglepő, hogy az utóbbi évek közvélemény-kutatásai szerint Szerbia lakossága ellenzi hazája belépését a katonai tömbbe.
Korábban arról írtunk, hogy csökkentették a sztrájkot folytató tanügyi dolgozók februári fizetését, jelentette be Jasna Jankovic, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának (USPRS) szóvivője, aki ugyanakkor közölte: emiatt hétfőn, március 23-án egész napos munkabeszüntetéssel radikalizálják a sztrájkot. Déli szomszédunknál több társadalmi csoport is hosszú ideje sztrájkol.
origo.hu
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek