Beszámoló a XIII. Nagybányai Háló Találkozóról

“A ma legnagyobb betegsége nem a lepra, sem a tuberkulózis, hanem a nemkívántság és a kivetettség érzése.” Kalkuttai Szent Teréz gondolata

Kalkuttai Szent Teréz volt a fővédnőke ennek az idei 2017-es találkozónak, az ő élete, munkássága igazi érték. Mutatja az utat merre kellene menjünk tovább a katolikus hitéletben. A nagybányai Szentháromság templom adott otthont annak, hogy együtt legyünk.

A nagybányai közösség nagyon nagy vendégszeretettel fogadta a messziről jötteket, köztük engem is. Én Nagyváradról érkeztem, Konrád Katalin féltő kezei kormányozták az utunkat szó szerint. Fáradtságot nem ismerve, fontos volt neki, hogy 6-od magával megérkezzen biztonságban. Nekem egy picit olyan volt a város mintha már ismerném, szeretteim meséltek róla régen. Egy város ahol a bányászat és a festészet találkozik. Mária lábainál a föld mélyéről felhozott ásványi virágok, a legrégebbi romániai barokk templom hangulata mind azt az érzést keltette bennem, hogy haza érkeztem. Isten házában mindenki otthonra lel.

A nagybányaiak munkája, szeretete megterítette számunkra az asztalt. Ahol nem csak az étel volt nagyon finom, hanem jól esett a magyar lelkemnek a jó szó, a baráti mosoly és a zene. Amit egy orvostanhallgató szabad idejéből feláldozva nagyszerű gitár játékával igazi élménnyé varázsolt. Jó volt a kiscsoportos beszélgetés... Annyira fontos tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül! Megtapasztalni, hogy rajtunk kivül még léteznek ugyanolyan értéket követő emberek. 200 km távolságban élnek emberek akik küzdenek a mindennapkban azért, hogy unokáiknak átadják Isten végtelen szeretetét. Megtiszteltés számomra, hogy felkértek ennek a beszámoló megírására. Próbálom visszaadni az érzést, hogy milyen tartozni valakikhez. Idegenként mentem és barátokkal gazdagodva tértem haza. Azzal az élménnyel, hogy befogadtak, elfogadtak olyannak amilyen vagyok. Isten mindannyiunkat ismer, mindenkinél jobban és hív:

“Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.”

Számomra ezt jelentette: egy kis lélegzetvételt a rohanó életemben, erőt a küzdelemhez. Köszönöm szépen, hogy veletek lehettem.

                                                                                                        Barát Anikó