Elérte a célját Dan Tanasă: le kell venni a magyar és az angol feliratot a tusnádfürdői polgármesteri hivatal homlokzatáról.
Jogerőssé vált a tusnádfürdői városházát magyarul és angolul megnevező feliratok eltávolítására vonatkozó bírósági ítélet, így ezeket el kell távolítani az épület homlokzatáról – írja a Székelyhon. A feliratokat egy éve és két hónapja helyezték el az új városházán. A Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), ahogy már megszokhattuk, rövid időn belül megtalálta a módját annak, hogy eltávolítsák ezeket: a bírósághoz fordult.
Egyrészt azzal érvelt, hogy Városháza nem a helyi közigazgatási egység (helyi tanács, vagy polgármesteri hivatal) román megnevezésének magyar fordítása, ami megtévesztheti a magyar nyelvet nem ismerő polgárokat. Másrészt a magyar feliratot a román alá – és nem mellé – kellett volna helyezni, mivel az ország hivatalos nyelve a román.
Az ADEC azt is felemlegette, hogy a feliratoknak semmi közük az épület eredeti arculatához. Az egyesület szerint ugyanakkor az angol felirat csak a magyar felirat törvénytelenségét hivatott leplezni.
A marosvásárhelyi ítélőtábla igazat adott a magyarellenes egyesületnek, és jogerősen elrendelte a feliratok eltávolítását.
(foter.ro)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek