Hatékonyabb működésre van szükség mind a helyi, mind a központi hatóságok szintjén, és a kormány második adóügyi intézkedéscsomagjában „körvonalazódik a helyi közigazgatásban dolgozók számának 20%-os csökkentése”, szögezte le Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Cseke Attila miniszter hétfő este a B1TV adásában hangsúlyozta, hogy a második költségcsökkentő intézkedéscsomagban szerepel egy javaslat a helyi közigazgatásban dolgozó közalkalmazottak számának csökkentésére.
„Szükség van a hatékonyság növelésére, mind a helyi, mind a központi hatóságok szintjén. A központi hatóságok – a minisztériumok és az azoknak alárendelt intézmények – esetében is intézkedéseket kell hozni. A kormányprogramban szerepel a központi és a helyi közigazgatásban dolgozók számának 20%-os csökkentése, és az önkormányzatokkal folytatott megbeszélések során körvonalazódik ez az elképzelés a létszámcsökkentésről” – idézi Cseke Attilát a News.ro.
A miniszter szerint ezt az előírást a 63/2010-es sürgősségi kormányrendelet alapján alkalmaznák, amely meghatározza a települések (község, város, megyei jogú város, megye, főváros kerületei, Bukarest) kategóriájától függően a közigazgatásban betölthető minimális és maximális álláshelyek számát.
Cseke Attila hangsúlyozta, hogy támogatja ezt az álláscsökkentési rendszert, mert „nem mindenkitől egyformán vesz el”.
„Egy olyan önkormányzatnál, ahol hatékonyan kezelték a tevékenységet, és a szervezeti felépítés nincs teljesen betöltve, ez a csökkentés nem feltétlenül eredményez elbocsátásokat. Viszont ott, ahol a szervezeti struktúra teljes, és az idők során nem volt megfelelő a hatékonyság, ott szükség lesz átszervezésre, mert a 20%-os csökkentés azt is jelenti, hogy betöltött álláshelyeket is meg kell szüntetni” – nyilatkozta a miniszter.
Cseke Attila hozzátette, hogy a költségcsökkentő intézkedések második csomagját „a hónap folyamán el kellene fogadja a Parlament”.
(maszol.ro)
Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)
Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)
JÓ HITELT KERES? Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek