Kegyetlen betegség és hosszú szenvedés után, mindenki Darnai ura, 2017. augusztus 2-án, 79 évesen visszaadta lelkét Teremtőjének.
A Galaxia Rádió, a Kézfogás, a Lelkecskék balzsama és a Szív küldi szívnek szívesen létrehozója, Darnai Árpád az odaadás, következetesség és kitartás jelképévé vált.
Ezen műsorok voltak a magyar és román közönség kedvencei egyaránt, melynek zenéit Darnai úr lelkesedéssel választotta ki. Nagybányától egészen Máramarosszigetig mindenki ismerte és nézte vagy hallgatta műsorait, amelyek mindegyik korosztálynak sugározta a rég elfeledett, de ugyanolyan jó slágereket. A megyei média egyik kiemelkedő alakja volt, sok fiatal újságíró tanulta tőle ezt a szakmát.
Létrehozta a nagybányai Helyi Kis- és Középvállalkozások Egyesületet s a Romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Szövetségben is tevékenykedett. Az utolsó éveiben a nagybányai Városi Tiszteletbeli Tanács tagjaként aktívan részt vett a közösségi projektekben.
Egészségügyi problémákra hivatkozva, júliusban visszavonult, s a máramarosi TL+ csatorna egy díszoklevéllel köszönte meg hosszadalmas média tevékenységét. Rengeteg terve volt a jövőre nézve, de örök kívánsága mindig is az volt, hogy szeretett nézőinek az általa kiválasztott zenét adja.
Utolsó szereplése június 30-án volt műsorában.
Temetése, augusztus 5-én, szombaton 10 órakor lesz a Horea úti 1-es sz. temetőben.
Isten nyugtassa, Darnai úr!
Komoly és megbízható hitelajánlat EMAIL: isabellemonica9@gmail.com Helló! Magánhitelező vagyok, aki a világ minden tájáról (Európa, Amerika, Ázsia) kínál kölcsönöket alacsony, 3%-os kamattal. Mivel pénzügyi területen dolgozom, 3000 eurótól 4 000 000 eur Komoly és megbízható hitelajánlat EMAIL: isabellemonica9@gmail.com Helló! (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek