Domokos adott otthont a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program partiumi búzaösszeöntő ünnepségének, amelyen Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megye gazdái, a Partiumi Falugazdász Hálózat falugazdászai, valamint a közösségi élet képviselői is részt vettek.
A Magyarok Kenyere program a Kárpát-medence egyik legjelentősebb agrár-jótékonysági kezdeményezése. Célja, hogy a gazdák búza-, liszt- és egyéb adományokkal segítsék a nehéz helyzetben élő családokat, gyermekotthonokat, szociális intézményeket, iskolákat és egyházi szervezeteket. A felajánlott búzát feldolgozzák, majd liszt, pékáru és kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz.
A domokosi ünnepségen hangsúlyozták, hogy a kenyér az erdélyi és a Kárpát-medencében élő magyarok számára az összetartozás, a közös munka és a közös jövő jelképe. Ahogyan a sok millió búzaszemből egyetlen kenyér készül, úgy a közösség ereje is az összefogásból fakad.
Az ünnepségen jelképesen összeöntötték a gazdák által felajánlott búzát, amelyet a későbbiekben feldolgoznak és jótékony célokra használnak fel.
A rendezvényen a Monói Pacsirták citerakísérettel adtak elő népdalokat, a domokosi Szivárvány Néptánccsoport pedig néptáncbemutatóval lépett fel.
„A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program immár 16 éve erősíti a közösségi összefogást, miközben elismeri a gazdák munkáját. Köszönet illeti a szervezőket, a falugazdász-hálózatot és minden adományozót, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a segítség eljusson a rászorulókhoz” – mondta Zahoránszki Brigitta, az RMDSZ máramarosi parlamenti képviselője.
Csurka Emese
Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket kínálunk, akár 2%-os kamattal, 1-től 30 évig terjedő futamidővel, a világ bármely pontján élők számára. 10 000,00 eurótól 10 000 000,00 euróig terjedő összegekben nyújtunk kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek