Egy hétig, július 6-ig zárva maradnak a görög bankok - derült ki a hétfő hajnalra Athénban megjelentett hivatalos kormányközlönyből.
A Prokopisz Pavlopulosz államfő és Alekszisz Ciprasz aláírásával jegyzett dokumentumban
a helyzet rendkívüliségével magyarázták a lépést,
amit a görög pénzügyi rendszer és az ország gazdaságának védelme tesz szükségessé, mert az Eurócsoport június 27-i döntése nyomán korlátozták a görög bankok számára elérhető likviditás összegét.
Arra az időre, amíg zárva tartanak, a bankok azonban nem számítanak fel hitelkamatot.
A görög pénzügyminisztérium intézkedése nyomán 60 euróban limitálták azt az összeget, amit helyi kibocsátású bankkártyával naponta felvehetnek a pénzjegykiadó automatákból.
Megtiltottak egyben minden pénzátutalást külföldre.
A különböző termékekért és szolgáltatásokért a Görögországban kibocsátott kártyákkal lehet fizetni, de csak az ország területén. Külföldi bankkártyákra külön rendelkezést ad majd ki a görög pénzügyminisztérium.
Vasárnap az Origo tudósítója Krétáról úgy számolt be, hogy minden turistának felhívják a figyelmét arra, hogy tartasnak maguknál minél több készpénzt, hiszen nem lehet tudni, meddig lehet bankkártyával fizetni.
origo.hu
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek