Élőzenés farsangi táncházzal avatták fel a fölújított Hollósy Házat, amely Máramarossziget Magyar Házaként működik.
A tavalyi újítások során a kulturális intézményben központi fűtést szereltek be, a termeket kifestették, burkolatot cseréltek, valamint a régi ajtók és ablakok helyére is újak kerültek.
Máramarosszigeten 1997 óta működik a Magyar Ház, azóta csak kisebb tatarozást végeztek az épületben. Most azonban a magyar kormány, a Bethlen Gábor Alap, és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően a belső tereket újjá varázsolták.
A Hollósy Házban nyaranként tánc- és kézműves táborok zajlanak, ugyanakkor év közben itt tartja próbáit a Hollósy Simon Művelődési Egylethez tartozó SZIGET Táncegyüttes, havonta táncházat szerveznek, a 146. számú Hollósy Simon Cserkészcsapat foglalkozásai is itt zajlanak, valamint magyar órákat tartanak a román iskolába járó magyar gyermekek számára, de a nők is találkozhatnak a Guzsalyas elnevezésű kézműves foglalkozáson. A ház vezetői remélik, hogy a felújítással bővíteni tudják programkínálatukat, és azt szeretnék, ha a látogatók száma is növekedne.
Az avató eseményen a kárpátaljai Viski Bicskások zenekar húzta a talpalávalót. Az együttes harmadik alkalommal játszott Máramarosszigeten, fellépésüket a Csoóri Sándor Program támogatta.
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek