Raed Arafat leszögezte, hogy a hatóságok nem határozhatják meg, hogy hány fő vehet részt a karácsonyi vagy újévi összejöveteleken, de hozzátette, azt ajánlja, hogy ezeken csak a legközelebbi családtagok gyűljenek össze.
„Nincs szó létszámkorlátozásról, hiszen az otthonokban ezt nem határozhatod meg. Ajánlott szűk családi körben maradni, azok között, akikkel amúgy is naponta találkozol maszk és távolságtartás nélkül. Ezt tanácsos betartani, ha el szeretnénk kerülni bármilyen problémát. Egyébként, ha barátokat hívsz meg, jó, ha tartod tőlük a távolságot, amit egy lakásban nem könnyű megoldani” – nyilatkozta a belügyminisztériumi államtitkár a Pro TV-nek.
A vendéglátóipari egységekkel kapcsolatban Arafat emlékeztetett, hogy a szállodák vendéglői korlátozott számú vendéget fogadhatnak, az adott település fertőzési rátájától függően. „1,5 ezrelék alatt 50 százalékos, 1,5 és 3 ezrelék között 30 százalékos kapacitással működhetnek, 3 ezrelék felett pedig csak azokat szabad kiszolgálni, akik a szállodában vannak elszállásolva, nem több személyt a befogadóképesség felénél” – magyarázta az államtitkár. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) csütörtökön döntött a vészhelyzet meghosszabbításáról, így érvényben maradt az este 11 és hajnali 5 óra közötti kijárási tilalom is.

(maszol.ro)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek