Noileg
2025. július 12., szombat Izabella napja
árfolyam:
1 euro = 5.0810 RON
1 dollár = 4.3461 RON
100 forint = 1.2712 RON

Felejthetetlen Hobo est Máramaroszigeten is

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Erdélyi turné keretében Máramarosszigeten is volt Hobo előadás. Földes László Hobo Kossuth-díjas művész, bluesénekes először tartott előadást Máramarosszigeten, ahol József Attila önálló estjével lépett színpadra. Az előadáson több mint nyolcvanan vettek részt.


Hobo először járt Máramarosszigeten, ahol megnézte a Kommunizmus és Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát, amely bevallása szerint nagyon megrázta. Ezt a látogatást Földes László azért tartotta fontosnak, mert írt egy darabot a szovjet Gulag szigetcsoportról, koncentrációs táborokról, amit novemberben mutat be a Nemzeti Színház, és amelyben játszani is fog. 
A szigeti közönségről elmondta, hogy átérezték a verseket. „Ez a műsor egy nagyon kemény dolog. Itt annyi információt közöl a költő a nézőkkel, amit én közvetítek, hogy az egészet nem lehet megjegyezni. Ha valaki innen hazamegy, és csak kevésre emlékszik, ne szégyellje magát. Az a lényeg, hogy egy érzelmi hullámot, hangot kapjon el belőle. Megpróbáltam nagyon őszinte lenni, és ehhez a közönségtől nagy segítséget kaptam.” – fogalmazott a művész. 
Földes László Hobónak ez a harmadik József Attila estje, 2005 óta több mint 400-szor adta elő.

Az előadóest támogatója Péter Pál máramarosszigeti születésű Kolozsváron élő vállalkozó volt.

Szervező: Hollósy Simon Művelődési Egylet.

Főmédiatámogató: Szigeti Porta

Médiatámogatók: Nagybánya.ro, Bányavidéki Új Szó.

(szigetiporta.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Gyors kölcsön kölcsön kamattal Kölcsönt keres vállalkozása újraindításához, projekt megvalósításához vagy (...)

kölcsönajánlat Kölcsönt keres vállalkozása újraindításához, projekt megvalósításához vagy (...)

kölcsönajánlat Kölcsönt keres vállalkozása újraindításához, projekt megvalósításához vagy (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek