A fiatal gyergyói zenekar az idei erdélyi fesztiválok nagy meglepetése, Nagybányán is fellépnek a Főtér Fesztivál 2018 nagyszínpadán, szombaton 19 órától.
A 4S Street zenekar félévvel ezelőtt alakult, a felállás azonban bő két hónappal ezelőtt lett teljes Mihály Csabával, aki billentyűs hangszerekkel teszi színesebbé a hangzást. Az együttes tagjai Alin Nicuța (vokál és akusztikus gitár), Fülöp Lóránd (gitár), Szabó László (basszusgitár), Pál Andor (dobos) és Mihály Csaba (billentyű). Szabó László, Fülöp Lóránd és Pál Andor előzőleg a Dreamland Residence zenekar tagjai is voltak. Februárban jelent meg az első videoklipjük “Ne emlékezz vissza” címmel, ami elvárásaikat teljesítve rögtön saját útra térítette őket a zenei pályán.
A dal megjelenését követően az öt tagú zenekar szándékosan vonult háttérbe, hogy az újabb dalokon és a nyári produkción dolgozhassanak. Ennek a munkafolyamatnak a gyümölcse most kezd beérni.
Az Egyszer fenn című számmal pedig végképpen helyet kaptak az erdélyi és magyarországi zenei téren.
A Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napok programjában a Térzene fesztivál és a Diáknapok keretében lépnek fel, 2018. szeptember 15-én, 19 órától.
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek