Korózs Lajos az öregségi nyugdíjminimum emelését indítványozta. A Fidesz-frakció szerint "teljesen mindegy, miket ígérget Korózs Lajos a nyugdíjasoknak", mert ha rajta és a szocialistákon múlik, ma már nyugdíjuk sem lenne az időseknek.
Előzőleg Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s alelnöke a többi között az öregségi nyugdíjminimum 28 500 forintról negyvenezer forintra emelését javasolta.
A Fidesz-frakció közleményében erre úgy reagált: a szocialisták IMF-hitel nélkül már a nyugdíjakat sem tudták volna fizetni, mert "a nyugdíjkasszát az összeomlás szélére taszították".
A szocialisták az idősektől elvettek egyhavi nyugdíjat, vizitdíjat és kórházi napidíjat akartak velük fizettetni, meg akarták adóztatni a nyugdíjakat, háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére az áram árát - sorolták a kormánypártiak.
Ezzel szemben a 2010-es kormányváltás óta minden évben nyugdíjemelés volt, az alacsony inflációnak köszönhetően nőtt a nyugdíjak értéke, csökkent a rezsi és a gyógyszerek ára, emellett több és korszerűbb a férőhely az idősgondozásban - emlékeztet a Fidesz.
magyarhirlap.hu
PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK Tanulmányaihoz, vállalkozásához, lakhatásához vagy személyes szükségleteihez keres (...)
KARÁCSONYI HITELEK MÁR ELÉRHETŐEK Tegye különlegessé ezt a karácsonyt anélkül, hogy váratlan kiadások elrontanák az (...)
KARÁCSONYI HITELEK MÁR ELÉRHETŐEK Tegye különlegessé ezt a karácsonyt anélkül, hogy váratlan kiadások elrontanák az (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek