Első olvasatban jóváhagyta a kormány szerdai ülésén azt a jogszabálytervezetet, amely a nyugdíjkorhatár elérése utáni munkavállalást szabályozza – közölte szerdán Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
A tárcavezető elmondta: felfüggesztik a nyugdíját annak, aki a nyugdíjkorhatár elérése után is meg akarja tartani állását a közszférában. Azoknak, akik jelenleg az állami szektorban dolgoznak, és fizetést, illetve nyugdíjat is kapnak, a jogszabály kihirdetésének napjától számítva harminc nap áll rendelkezésükre, hogy válasszanak a két juttatás közül.
A tervezet azoknak a 65 évnél idősebb személyeknek a helyzetét szabályozza, akik 70 éves korukig még dolgozni szeretnének. „Ez egy lehetőség, nem kötelezettség” – hangsúlyozta a miniszter. A tárcavezető statisztikája szerint jelenleg 35 ezerre tehető azon állami alkalmazottak száma, akik a nyugdíj mellett fizetést is kapnak, és 102 ezer olyan 65 évnél idősebb személy dolgozik a privát és az állami szférában együttvéve, akik összevonják fizetésüket a nyugdíjjal.
(kronikaonline.ro)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek