Noileg
2025. augusztus 01., péntek Boglárka napja
árfolyam:
1 euro = 5.0770 RON
1 dollár = 4.4557 RON
100 forint = 1.2695 RON

Három nap, közel húsz program, több száz résztvevő – sikeresen zárult a harmadik Máramarosszigeti Magyar Napok

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Július 11. és 13. között harmadik alkalommal rendezték meg a Máramarosszigeti Magyar Napokat, amelyet idén is az RMDSZ és a Szigfeszt Egyesület szervezett közösen. A háromnapos rendezvénysorozat minden korosztály számára tartalmas programokat kínált, és az idei esemény több újdonságot is hozott a korábbi évekhez képest.


Első alkalommal szerepelt például a programban szabadtéri filmvetítés: a Lefkovicsék gyászolnak című magyar filmet a római katolikus templom kertjében mutatták be. Szintén újdonság volt a város főterén megrendezett méhészeti bemutató, ahol a gyermekek testközelből ismerkedhettek meg a méztermelés folyamatával és a méhészkedés világával.

Kiemelkedő érdeklődés övezte azokat a programokat is, amelyek Máramarossziget történelméhez kapcsolódtak. A helyi identitás erősítését szolgálta például a Zolopcsuk Róbert helytörténész által vezetett temetőséta, amely során a résztvevők olyan egykori városi személyiségek sírjait látogatták meg, mint Szabó Aurél, Jakab Péter vagy De Adda Sándor.

Hasonló figyelem kísérte Boár Szilvia, Máramarosszigeten született festőművész kiállítását is, amely a városi könyvtárban kapott helyet.

A legkisebbeket idén is gazdag gyermekprogramok várták: kézműves foglalkozások, zenés előadások és interaktív játékok biztosították számukra az élményteli kikapcsolódást. A kamasz korosztály számára egy drogprevenciós szabadulószoba kínált tartalmas időtöltést – játékos formában, mégis érzékenyítő céllal dolgozva fel egy fontos társadalmi problémát.

Az esti koncertek idén is tömegeket vonzottak a város főterére. Varga Miklós fellépése volt az egyik legnépszerűbb program, a zárónapon pedig a Subito Quartett komolyzenei koncertje méltó befejezése volt az eseménysorozatnak.

A rendezvény lebonyolítását idén először saját rendezvénysátor és hangtechnikai felszerelés segítette. A felszerelés beszerzése a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága támogatásával valósult meg – ez nemcsak az idei rendezvényt segítette, hanem hosszú távon is alapot teremt a minőségi programszervezéshez a szórványban.

A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki minden résztvevőnek, támogatónak és önkéntesnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Máramarosszigeti Magyar Napok valóban közösségi ünneppé válhassanak.

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

LOANS FOR 3% INTEREST RATE PER YEAR PERSONAL LOANS & BUSINESS LOAN OFFER APPLY NOW Do you need Finance? Are you looking for Finance? Are you looking for a money to enlarge your (...)

Business & Personal Loans available Do you need a quick long or short term Loan with a relatively low interest rate as low as 3%? We (...)

Hitel ajánlat egyének között. Hitel ajánlat egyének között.  Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek