Döntőházként fogadta el szerdán a Képviselőház azt az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetet, amely szerint a helyben megtermelt személyi jövedelemadó teljes egészében annál az önkormányzatnál marad, ahol ténylegesen megtermelték azt. Zahoránszki Brigitta parlamenti képviselő elmondta: a módosítás függetlenné teszi az adó helyben maradását a foglalkoztatottak számától, és igazságosabb finanszírozást teremt.
Az eddigi gyakorlat szerint, ha egy cég olyan kirendeltségen működött, ahol legfeljebb négy alkalmazott dolgozott, a jövedelemadó nem az adott település költségvetését gyarapította, hanem a vállalat székhelyének önkormányzatához került. Ez a rendszer különösen a kisebb településeket sújtotta, ahol gyakran működnek kis létszámú, mégis jelentős gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások.
A kisebb települések számára minden többletbevétel számít. A helyben maradó adó jelentős segítséget nyújthat a közszolgáltatások fenntartásában, a fejlesztési projektek – utak, közvilágítás, közösségi terek – megvalósításában.
Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)
JÓ HITELT KERES? Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
JÓ HITELT KERES? Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek