Törvénymódosítás született annak érdekében, hogy megszűnjön egy igazságtalan helyzet a gyermekvédelmi rendszerből kikerült fiatalok esetében. A módosítás célja, hogy minden érintett fiatal számára biztosítsa azt a támogatást, amely eddig sokak számára nem volt elérhető.
Zahoránszki Brigitta máramarosi parlamenti képviselő tájékoztatása szerint a jelenlegi szabályozás alapján azok a fiatalok, akik gyermekvédelmi intézményekben vagy nevelőszülőknél nevelkedtek, és tanulnak vagy dolgoznak, 26 éves korukig részesülhetnek támogatásban. Ugyanakkor sok, 18 és 26 év közötti fiatal kimaradt ebből a lehetőségből, mivel a törvénymódosítás hatályba lépésekor már kikerültek a gyermekvédelmi rendszerből.
A most elfogadott módosítás ezt az igazságtalan helyzetet hivatott orvosolni, lehetővé téve, hogy minden érintett fiatal – amennyiben tanulmányokat folytat vagy munkát vállal – részesülhessen a támogatásban.
A képviselő kiemelte: az RMDSZ megszavazta a törvénymódosítást, mert fontosnak tartja, hogy a gyermekvédelmi rendszerből kikerült fiatalok valódi esélyt kapjanak az önálló élet megkezdéséhez.
A jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően lép hatályba.
medspharmacy84@gmail.com Prodáváme nejrůznější druhy léků. V nabídce mám Hypnogen, Stilnox, Zolpidem a další. (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket kínálunk, akár 2%-os kamattal, 1-től 30 évig terjedő futamidővel, a világ bármely pontján élők számára. 10 000,00 eurótól 10 000 000,00 euróig terjedő összegekben nyújtunk kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek