Klaus Iohannis államfő szerint katasztrófával érne fel Románia számára, ha a kormány amnesztiáról és közkegyelemről szóló sürgősségi rendeletet fogadna el.
"Egy ilyen rendelet példátlan politikai válságot idézne elő Romániában" - mondta az elnök a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.
Iohannis emlékeztetett, 2017 elején is kiadott az akkori kabinet egy amnesztiáról és közkegyelemről szóló rendeletet, nagyszabású utcai tüntetéseket váltva ki ezzel, a román állampolgárok ugyanis nem értenek egyet a kezdeményezéssel.
"A 13-as rendeletet végül visszavonták, de vannak arra utaló jelek, hogy a Szociáldemokrata Párt nem állt el az ötlettől, néhány PSD-s politikus nyilvánosan is beszélt a témáról" - fogalmazott.
Az elnök felhívást intézett a "józan eszű" szociáldemokratákhoz, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a téma kerüljön le a kormány napirendjéről, majd hozzátette, szükség esetén ő maga is minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál majd, hogy megakadályozzon egy ilyen intézkedést.
(agerpes.ro)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek