Ez év kezdetétől csakis ukrán nyelven folyhat oktatás az ukrajnai iskolákban, annak ellenélre, hogy több százezer olyan gyereket is oktatnak, akik otthon románul, bolgárul, magyarul vagy lengyelül beszélnek.
Ezzel párhuzamosan megszűnt a román nyelv regionális nyelvi státusza azokban a térségekben, hogy éltek a törvény adta lehetőséggel a helyi hatóságok, és úgy döntöttek, hogy az ukrán mellett a román nyelvet is használják a közigazgatásban.
Ezt egyébként egy, még az oroszbarát Viktor Janukovics idején, 2012-ben meghozott törvény tette lehetővé. Arról rendelkezett, hogy ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 10%-ot, lehet hivatalos nyelvként használni a közigazgatásban az adott etnikum nyelvét. Janukovics utódja, Petro Porosenko azonban 2019. májusában, közvetlenül a leváltása előtt aláírta azt a törvényt, melynek értelmében csakis az ukrán lehet hivatalos nyelv.
2017-ben pedig aláírta azt a tanügyi törvényt is, mely előírja, hogy Ukrajnában csakis ukrán nyelvű oktatás folyhat. 2020. végéig még ötödik osztályig folyhatott kisebbségi nyelvű oktatás, 2021. január 1-től viszont már első osztálytól kezdődően csakis ukránul folyhat az oktatás. Volodimir Zelenski mindeddig nem tett semmit elődje, Porosenko törvényei ellen, melyek – azon túl, hogy több százezer diáktól veszik el az anyanyelven való tanulás lehetőségét – több szomszédos országgal is feszültté tették Ukrajna viszonyát.
(transindex.ro)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek