reg
2025. december 26., péntek KARÁCSONY napja
árfolyam:
1 euro = 5.0890 RON
1 dollár = 4.3140 RON
100 forint = 1.3071 RON

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak, felesleges az MSZP-nek itt kampányolnia

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az RMDSZ elnöke szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak. - a Transindex.ro portálról


A Maszol.ro szombati beszámolója szerint Molnár Gyula MSZP-elnök, valamint Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje pénteken Kolozsváron vett részt közéleti fórumon, amely után vacsorára hívta meg Kelemen Hunort. 

Az RMDSZ elnöke a találkozóról a Maszolnak azt mondta: "aki velünk találkozni akar és kíváncsi a véleményünkre, azzal mi találkozunk. Ez a magyarországi politikai pártokra kettő kivételével érvényes: sem a Jobbikkal, sem a Demokratikus Koalícióval nem tartunk fent intézményes kapcsolatot, és ezt nem is tartom ebben a pillanatban lehetségesnek". A politikus tájékoztatása szerint a találkozón a román-magyar viszony alakulásáról, az erdélyi magyar közösség törekvéseiről volt szó. Kelemen Hunor megismételte a szövetség álláspontját a magyarországi választásokról: az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartják. "Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak" - idézte fel az RMDSZ elnöke a vacsorán elhangzottakat.

(transindex.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


EPP agrar  jobb 1
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

adj fel hirdetést
EPP vedelem jobb 3
EPP vedelem jobb 2
EPP agrar jobb 2
EPP agrar jobb 3
EPP vedelem jobb 1
EPP agrar  jobb 1
banyavidek