Kolozsváron is megjelent a Zika-vírus: egy 36 éves, a Dominikai Köztársaságból hazatért férfit fertőzött meg a kórokozó. A férfin Romániában harmadikként igazolták a Zika-vírussal való fertőzést, de jól érzi magát, ezért hazaengedték a kórházból.
Az egészségügyi minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a kolozsvári férfi július 6-tól július 13-áig a Dominikai Köztársaságban tartózkodott, ahol a Zika-vírus jelen van. Ezt követően, július 13-án az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahonnan július 21-én ért haza.
Irina Filipescu, a kolozsvári járványkórház szóvivője csütörtökön a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a férfi a múlt héten jelentkezett a kolozsvári egészségügyi intézményben, miután azt megelőzően a Karib-szigeteken töltötte a mézesheteit.
A beteg tünetei – egész testére kiterjedt bőrkiütések, izomfájdalmak, láz nélküli kötőhártya-gyulladás – egy héttel a hazatérését követően jelentkeztek. Emiatt beutalták a kórházba, elkülönítették, a tőle vett mintákat pedig a bukaresti Cantacuzino Intézetbe küldték, amely szerdán igazolta a Zika-vírus jelenlétét. A szaktárca mindenkit emlékeztet, aki olyan térségbe utazik, ahol igazolták a Zika-vírus jelenlétét, hogy a kórokozó szúnyogcsípéssel, illetve szexuális érintkezés útján terjed.
krónika.ro
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Üdvözlöm, magánhitelezoként több bankkal együttmuködve mindenféle kölcsönt kínálok 200 (...)
Stanislav SVĚDECTVÍ Z OKAMŽITÁ PŮJČKA 400,000 Kč Vážený pane/paní, Přestaňte plýtvat časem a (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek