Elvesztette a Dan Tanasă által a Községháza felirat miatt indított pert Korond önkormányzata. A Hargita megyei község vezetősége 30 napot kapott arra, hogy eltávolítsa a kerámiabetűket.
„Tanácstalan vagyok. A törvény olyasmire kényszerít, ami nem állt szándékunkban" – nyilatkozta az ítéletről Katona Mihály polgármester. Tamás Csabát, az önkormányzat által megbízott ügyvédet nem lepte meg az ítélet. Elmondta, eddig csak olyan esetekben sikerült kedvező ítéletet elérni, amikor a felperes – Dan Tanasă egyesülete – jogi hibát követett el, például elmulasztotta a bélyegilleték kifizetését. „Egyelőre nem tudjuk, hogyan tovább" – mondta Katona Mihály.
Hozzátette, sokan szeretnék, hogy folytassák a jogi harcot, de a községvezetésnek más fontos dologgal is kell foglalkoznia, mint például a település fejlődése. Egy felirat, bár fontos, nem élvez elsőbbséget a település égető problémáival szemben, vélte az elöljáró. Korond a település zászlójának kitűzése miatt is perben áll Tanasă egyesületével. Az ügy tárgyalását november 9-ére halasztották, de a polgármester elmondta, hogy nem szándékszik tovább fellebbezni, ugyanis a per folytatásához nagyobb anyagi fedezetre van szükség, mint amivel az önkormányzat rendelkezik.
kronika.ro
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Üdvözlöm, magánhitelezoként több bankkal együttmuködve mindenféle kölcsönt kínálok 200 (...)
Stanislav SVĚDECTVÍ Z OKAMŽITÁ PŮJČKA 400,000 Kč Vážený pane/paní, Přestaňte plýtvat časem a (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek