EPP Védelem 3
2025. december 22., hétfő Zéno napja
árfolyam:
1 euro = 5.0896 RON
1 dollár = 4.3449 RON
100 forint = 1.3159 RON

Korrupció elleni fellépést követeltek tüntetők Budapesten

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A korrupció elleni hatékonyabb fellépést követeltek a Budapesten vasárnap délután tartott demonstráció résztvevői. A belvárosi önkormányzat épülete előtt gyülekező tüntetők a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elé vonultak.


Juhász Péter, az Együtt alelnöke az NNI székháza előtt korrupcióval vádolta a kormányt, és többször is azt hangoztatta, nem fogják hagyni, hogy "ellopják Magyarországot". Az ellenzéki politikus szerint nem is önmagában a korrupció a legnagyobb probléma Magyarországon, hanem az, hogy "magát az államot lopták el, magát az államot kebelezte be a Fidesz", szerinte ezért van az, hogy a NNI "hazugságokat ír le a határozatába, és nem nyomoz". Ezzel arra utalt, hogy elutasították az V. kerületi önkormányzat ingatlaneladásaival kapcsolatban tett feljelentését.

Bejelentette, hétfőn kezdeményezi, hogy álljanak össze a pártok, és akcióegységben szervezzenek országos tüntetést március 28-ára a civilek bevonásával. Azt is mondta, a mostani demonstrációval példát mutatnak arra, hogy bár széttagolt az ellenzék, mégis tudnak együtt tüntetni, a civilekkel közösen. Juhász Péter a demonstráción Orbán Viktor miniszterelnököt "a tolvajok fejedelmének" nevezte és többször is hazugsággal vádolta meg a kormányfőt.

Ivanics Éva volt pénzügyőr alezredes szerint azért kell az NNI székháza előtt demonstrálni, mert a magyar bűnüldözésben egyre inkább "nem kívánatos gyakorlat" honosodik meg, a feljelentés elutasítása, azaz "a büntetőeljárás csírájában történő elfojtása". Példaként Juhász Péter feljelentésére utalt az V. kerületi önkormányzat ingatlaneladásai ügyében.

Az Együtt párt szervezésében tartott tüntetésen a demonstrálók az Erzsébet térről a "Megállítjuk a korrupciót!" feliratú transzparens mögött vonultak végig az Andrássy úton, közben Orbán Viktor miniszterelnök távozását követelték. A rendőrség a vonulás idejére az utat félszélességben lezárta.

A tömeg az Együtt, a PM (Párbeszéd Magyarországért) tábláit, valamint magyar és uniós zászlókat tartott a magasba, és korrupcióellenes jelszavakat skandáltak. A szervezők szerint a demonstrálók mintegy háromezren lehettek, amikor a tömeg eleje az Oktogonhoz érkezett, a vége az Operánál haladt. Az NNI Vörösmarty utcai székházánál a tömeg az Aradi utcától az Andrássy útig torlódott fel.

A szervezők a tömegben "Ezt még nem lopta el a Fidesz" feliratú matricákat osztogattak, és arra buzdították a résztvevőket, ragasszák fel oda, amit nem tudnak ellopni tőlük.  Az Erzsébet téren Szelényi Zsuzsanna, az Együtt elnökségi tagja, független országgyűlési képviselő a demonstrálók előtt azt mondta: "a korrupció évtizedek óta a magyar politika rákja". Kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök a rendszerváltás utáni időszak "legkorruptabb kormányfője".

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja azt hangsúlyozta, hogy olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek eleve csökkentik a korrupció esélyét.

Nagy Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa, a Zala megyei közgyűlés tagja Tiborcz Zoltán, Orbán Viktor veje cégének kikötővásárlására utalva azt mondta: Keszthelyen "kikötött a kormányzati korrupció".

A demonstráción mások mellett részt vett Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Karácsony Gergely (PM) zuglói polgármester és Mécs Imre korábbi országgyűlési képviselő.

hirado.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


EPP agrar  jobb 1
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

adj fel hirdetést
EPP vedelem jobb 3
EPP vedelem jobb 2
EPP agrar jobb 2
EPP agrar jobb 3
EPP vedelem jobb 1
EPP agrar  jobb 1
banyavidek