Levélben fordult Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezetével közösen Klaus Johannis államelnökhöz a nem létezőnek titulált székely íz kapcsán.
Az elöljárók levelükben elmondják, hogy nagyon fontosnak tartják azt, hogy a Romániában élő magyarok félelem nélkül élhessenek mindazon, a hatályos törvények által biztosított lehetőségekkel és jogokkal, melyek a magyar közösség tagjai számára adottak. Arra is kitértek, hogy a székelyföldi etnikai harmónia és az egymás iránti tisztelet feltételezi a másik kultúrájának a kölcsönös elfogadását.
Levelükben beszámolnak arról, hogy egy közhivatal vezetője, Mircea Diacon visszaélt funkciójával, amikor a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjeként 2015. február 19-én büntetést szabott ki egy székelyudvarhelyi cégre, lejárt szavatosságú áruk miatt és árucímkéinek kicserélésére kötelezte a hentesárut forgalmazó céget, melyeken az állt, hogy „székely ízek”.
Mi több, Diacon főfelügyelő kijelentette, hogy nem léteznek székely ízek, és kikerülte azt a kérdést, mely a román ízek létét firtatta. Ezután gúnyos és sértő hangnemben beszélt arról, hogy milyen termékeket lehetne még a székely elnevezéssel illetni. „Manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely WC, vagy székely temető is. Élelmiszereken nem helyénvaló a székelyekre vonatkozó hivatkozás használata” érvelt a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője.
A politikusok levelükben felhívták a figyelmet arra a kettős mércére, mely csak a székely ízek esetében szab ki büntetést, a román ízek esetében nem, utalva a Mega Image cég román ízek elnevezésű termékcsaládjára.
Antal és Tamás arra kérik az államfőt, hogy „vizsgálja ki az ügyet és hasson oda, hogy az illetékes hatóság függessze fel funkciójából az említett közhivatalnokot.” Ugyanakkor azt a reményüket is kifejezik, hogy „sem a magyar, sem a román ízek, sem a száz szalámi (salam săsesc), sem a cigánypecsenye (muschi țigănesc) elnevezésű ételek nem tűnnek el a közhivatalnokok felesleges túlkapásai következtében.”
A két székelyföldi önkormányzati vezető hasonló tartalmú levelet küld a miniszterelnöknek, az országos fogyasztóvédelmi egyesületnek, az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal elnökének, a Consumers International elnökének, valamint feljelentést tesznek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és az Ombudsmannál is. (közlemény)
transindex.ro
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek