A budapesti hatóságok döntése értelmében a járványügyi korlátozások alkalmazása nélkül térhetnek vissza Magyarországra vasárnap és hétfőn mindazok, akik Romániába utaznak szavazni. A baj csak az, hogy ezt Romániába belépve negatív teszt vagy karanténkötelezettség mellett tehetik meg a parlamenti választáson részt venni óhajtók.
A magyarországi Operatív Törzs által foganatosított enyhítést Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára jelentette be csütörtökön.
A külügyi illetékes közösségi oldalán posztolt bejegyzésében közölte, a magyar kormány fontosnak gondolja, hogy minden érintett részt tudjon venni a vasárnap rendezendő romániai parlamenti választáson. Menczer Tamás ismertetése szerint a magyar–román viszonylatban megnyitott összes határátkelőhelyen december 6-án, vasárnap reggel 5 órától december 7-én, hétfőn reggel 9 óráig a járványügyi beutazási korlátozások alkalmazása nélkül beléphetnek (Magyarországra) azok a magyar, továbbá – állandó tartózkodási jogosultság igazolása mellett – azok a román állampolgárok és a velük utazó kiskorú gyermekeik, akik a választáson történő részvételüket a személyi igazolványukra ragasztott matricával igazolják.
Az államtitkár hozzátette: fontos, hogy a fentiektől függetlenül továbbra is minden esetben meg kell felelni a schengeni beutazás általános feltételeinek. Mint ismeretes, az anyaországi hatóságok a szeptember 27-ei romániai helyhatósági választási idején is hasonló döntést hoztak, aminek akkor volt nagyobb jelentősége. Románia ugyanis már akkor is ama országok közé tartozott, ahonnan csak karanténkötelezettség mellett lehetett beutazni Magyarországra. Most viszont a járványügyi korlátozások oda-vissza érvényesek, a román hatóságok néhány hete a fertőzött országokat sorjázó sárga övezetbe sorolták Magyarországot. Az onnan érkezők közül mindazok, akik legtöbb három napot maradnak Romániában, nem lesznek karanténkötelesek, viszont fel kell mutatniuk egy, a beutazás előtt legtöbb 48 órával elvégzett negatív COVID-tesztet.
Ezzel egy időben azok a polgárok, akik három napnál tovább kívánnak tartózkodni Romániában, 14 napos karanténba kell vonuljanak. Vagyis amíg a román hatóságok a magyarországi Operatív Törzséhez hasonló lazítást nem foganatosítanak, a parlamenti választás napján, szavazás céljából Romániába érkezőknek negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk a határon.
(kronikaonline.ro)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek