Azt követelik a minisztertől, hogy vonja vissza a tervezetet.
Az ország több mint 3 300 bírája és ügyésze írta alá ez idáig azt a beadványt, amelyben az igazságügyi törvényeket módosító tervezet visszavonását kérik Mihai Tudose kormányfőtől, illetve Tudorel Toader igazságügyi minisztertől.
A Romániai Bírák Fóruma által megfogalmazott dokumentumot október 2-án 700-an látták el kézjegyükkel, másnapra 1 000-re nőtt az aláírók száma, vasárnapra pedig meghaladta a 3 300-at.
A beadvány szerint a bírák és ügyészek azt kifogásolják, hogy az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet a szakmai szervezetekkel és a civil társadalom képviselőivel való előzetes egyeztetés, illetve bármiféle hatástanulmány készítése nélkül terjesztette elő a szakminiszter.
A beadvány emlékeztet, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szeptember 28-án kedvezőtlenül véleményezte a tervezetet, miután a bírák és ügyészek szakmai szervezetei szavazással elutasították a javasolt módosítások jelentős részét.
Ezek ugyanis azáltal, hogy politikai ellenőrzés alá vonnák az igazságszolgáltatást, és „megengedhetetlen mértékben szélesítenék a szakminiszter hatáskörét", visszavetnék Romániát az 1989 előtti időkbe - áll a szövegben, amely arra is rámutat, hogy bár a CSM véleményezése csak konzultatív jellegű, nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni azt.
A dokumentum aláírói követelik a kormánytól, vonja vissza a tervezetet, az igazságügyi minisztertől pedig kérik, kezdeményezzen párbeszédet a tanáccsal, illetve a bírák és ügyészek szakmai szervezeteivel a törvényi keret megfelelő módosítása érdekében.
(foter.ro)
VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: isabellemonica9@gmail.com Hitelt keres adósságai törlesztésére Kölcsönt keres saját vállalkozása elindításához Hiteleket keres nagy projektekhez Van egy álma, és rájön, hogy ez n VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek