A „Máramarosi ősz” című foglalkozások a „Máramarosi évszakok” sorozat részét képezik, amelyet a Román Nemzeti Művészeti Múzeum az ArtelierD-vel közösen kínál fel a fiatal közönségnek a „Klein József és a nagybányai iskola” kiállítás keretén belül.
Ez a kiállítás több mint egy hónapja nyílt Bukarestben, ahol Klein József művei mellett a nagybányai festőiskola nagyszerű festményeit is megismerhetik a látogatók. A bukaresti tárlaton látható a festőiskola nulladik pontját jelentő Huszti vár is, amelyet Hollósy Simon festett, és ez az a festmény, amelynek elkészítéséhez Hollósy és tanítványai lejönnek Nagybányára 1896 májusában.
Az őszi hónapokban három szombaton keresztül a résztvevők közösen fedezik fel a máramarosi ősz színeit és hagyományait, megismerkednek az évszak sajátos színeinek történetével és szimbolikájával, valamint viaszkollázs technikával színeznek majd leveleket.
A kiállítás keretében ugyanakkor lesznek még tematikus foglalkozások, melyeknek célja az, hogy megismertessék a jövőre 130 éves évfordulóját ünneplő nagybányai festőiskolát.
Pongrácz Panni
medspharmacy84@gmail.com Prodáváme nejrůznější druhy léků. V nabídce mám Hypnogen, Stilnox, Zolpidem a další. (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket kínálunk, akár 2%-os kamattal, 1-től 30 évig terjedő futamidővel, a világ bármely pontján élők számára. 10 000,00 eurótól 10 000 000,00 euróig terjedő összegekben nyújtunk kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek